Piros atlétás ketrecharcos tekeri fel a magnéziumos fekete bandázsát
Fotó: Shutterstock

Ketrecharcban rendezte nézeteltérését két politikus

Brazíliában két politikus megunta a parlamenti szájkaratét, és úgy döntött, inkább az MMA szentélyében folytatja a „tárgyalást”.



A vihar előtti csend

Az egész csetepaté abból indult ki, hogy a 45 éves volt tanácsos, Erineu da Silva csalónak, szélhámosnak nevezte az amazóniai Borba városának 39 éves konzervatív polgármesterét, Simão Peixotót. Silva úgy véli, hogy a polgármester alkalmatlansága és mulasztásai miatt dőlt be a Borbán áthaladó, Madeira folyó közelében található vízipark-projekt.

Silva szeptemberben nyilvánosan kihívta Peixotót egy ökölharcra, hogy az „ősi módon” egyszer s mindenkorra lerendezzék vitájukat.

Peixoto elfogadta a kihívást, de kikötötte, hogy csak és kizárólag egy szabályos MMA küzdelmet vállal, mondván, hogy:

Én nem egy utcai harcos vagyok… Borba község polgármestere vagyok. De ha valóban harcolni akar, készen állunk a harcra, mindig is győztes típus voltam.

És most hogyan tovább?

A meccset egy helyi iskola tornatermében rendezték, az esemény - amelyet a polgármester Facebook oldalán élőben közvetítettek - több száz érdeklődőt vonzott.

A küzdelem 13 percig tartott. Minden bizonnyal a UFC-ben technikásabb bunyókat láthatunk, de annyi biztos, hogy izgalomból, lelkesedésből és elszántságból nem volt hiány. A két politikus ütötte-vágta egymást, a kezdeti állóharc után pedig egy jó kis földharccal is megörvendeztették a nézőket.

A végső döntés a bíróra hárult, aki Peixoto kezét emelte a magasba. A polgármester így megvédte a becsületét. A harcos politikusok sportszerűen viselkedtek, az ítélet után megölelték egymást és kezet ráztak.

Azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a különleges küzdelem hogyan befolyásolja a vízipark jövőjét.

Ne hagyd ki!