Világosságárga Volkswagen kisbusz a tengerparti sziklán
Fotó: Shutterstock

A Volkswagen visszafogja sanghaji gyártását

Több cég, köztük a Volkswagen is takarékra állította sanghaji üzemét, miután a kínai nagyvárost részben lezárták a koronavírus fertőzések újabb felfutása miatt.


A német autógyártó ellátási nehézségek miatt részben szüntette be gyártási tevékenységét Sanghajban. Szakértők attól tartanak, hogy a Kína legnagyobb ipari városát elérő gazdasági visszaesés a világ második legjelentősebb gazdaságának növekedését is negatívan befolyásolja majd.

50 alatti BMI

A héten nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból kiderül, hogy a kínai termelői és szolgáltató szektor márciusban a vártnál nagyobb ütemben lassult.

A kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a Beszerzési Menedzser Index (BMI) a februári 50,2-ről márciusra 49,5-re csökkent. Az 50 alatti érték a 100 pontos skálán szűkülést jelent, míg az 50 feletti növekedést. A gazdasági állapot egyik jelzőértéke,

a BMI tehát egyik hónapról a másikra növekedésből csökkenésre váltott.

Az akadozás nem újdonság

A Volkswagen márciusban egyszer már bezárta sanghaji gyárát a koronavírus gyors terjedése miatt, de akkor 48 óra elteltével újra tudták indítani a termelést. A cég szóvivője akkor a kényszerű lezárás után úgy vélekedett:

a lemaradás, amit a bezárás miatt elszenvedtünk, még behozható, például plusz műszakok beiktatásával, amint enyhül a helyzet.

Az újbóli lezárás előtt a német autógyártó nem jelezte, hogy az várhatóan meddig marad érvényben.

A Volkswagen Csangcsunban, Kína északkeleti részén lévő gyára már hetek óta zárva van.

A kínai hatóságok a pandémia kitörése óta vonakodtak attól, hogy ilyen mértékű korlátozást vezessenek be a majdnem 25 milliós Sanghajban, tartva a gazdaság destabilizálódásától.

Ne hagyd ki!