Sárga ruhába öltözött három szerzetes a hegy előtt
Fotó: Pixabay

Már az éhezés fenyegeti a benzin nélkül maradt ország lakóit

Srí Lanka egy lépésre van a humanitárius katasztrófától – figyelmeztetett az Unicef. Az év eleje óta a családok 70 százaléka spórolni kényszerül az ételen, alig van az országban gyógyszer.


A 22 milliós ázsiai ország politikai vezetése előbb populista adócsökkentéseket hajtott végre, visszavágva az állami bevételeket, erre jött rá a pandémia, majd az ukrajnai háború hatása.

Három napra egy jackfruit, semmi más

A Srí Lanka-i élelmiszerárak csak júniusban átlagosan 80 százalékkal emelkedtek.

Az egy évvel korábbihoz képest júliusra

  • a rizs 55 százalékkal,
  • a hal 134 százalékkal,
  • az alma 150 százalékkal,
  • a cukor 190 százalékkal kerül többe.

Olyan drága minden, hogy egymás után vesszük fel a hiteleket a túléléshez – mondta az egyik colombói népkonyhán sorban álló helybéli nő a BBC-nek.

A konyhán, amely egy hónapja működik egy templom gyülekezeti termében, lencsés-spenótos rizst osztanak. A lelkipásztor, Moses Akash azután nyitotta, hogy

találkozott egy egyedülálló anyával, akinek háromnapi élelme egy darab jackfruit (kenyérfa termése) volt.

Eleinte naponta 50 ember állt sorban ételért, ma már 250. A lelkipásztor szerint sok gyerek is érkezik, a legtöbben alultápláltak.

Egy három kicsi gyerekével sorban álló, állapotos nő, Sahna elmondta: a férje heti tíz dollárnak megfelelő összeget keres, abból próbálják fenntartani az egész családot.

Még nem halnak éhen gyermekek. Még nem

Mire Sahna negyedik gyereke megszületik, a dolgok még rosszabbra fordulhatnak. A colombói polgármester nemrég közölte, hogy a fővárosnak szeptemberig elegendő élelmiszertartaléka van.

Nincs elég üzemanyag és gáz a főzéshez, naponta vannak áramkimaradások, a családok nem tudnak elmenni friss alapanyagért, főzni nem lehet.

A családok nem tudják megvenni azt, amit korábban. Kevesebbet esznek, kevesebb tápláló ételhez jutnak. Az alultápláltság hamarosan komoly problémát fog jelenteni

– mondta az Unicef Srí Lanka-i képviselője, Christian Skoog.

Hozzátette: megpróbáljuk elkerülni a humanitárius katasztrófát,

még nem halnak meg gyermekek, ami jó, de nagyon sürgősen meg kell kapnunk a támogatást ahhoz, hogy ez ne is történjen meg.

Az Unicef sürgős pénzügyi segítségért folyamodott, hogy ellásson több ezer alultáplált gyermeket, és milliók számára biztosítsa az alapvető egészségügyi ellátást.

Az akut alultápláltság aránya 13-ról 20 százalékra nőhet.

Jelenleg 35 ezer súlyosan alultáplált gyermekről tudnak, számuk megduplázódhat

– mondta a Srí Lanka-i Egészségügyi Táplálkozástani Szervezet vezetője.

Többször is írtunk arról, hogyan került ebbe a helyzetbe az ország: itt, itt és itt is.

Ne hagyd ki!