Már napi egy doboz diétás üdítőnek megfelelő mennyiség is mérhető szellemi hanyatlást okozhat - derül ki a Neurology című folyóiratban megjelent tanulmányból. 

Több mint 12 ezer brazil felnőttet vizsgáltak nyolc éven át, a résztvevők átlagéletkora 52 év volt, és mindannyian közalkalmazottként dolgoztak Brazília hat nagyvárosában. A kutatás kezdetén részletes étrendi kérdőívet töltöttek ki, majd a vizsgálat ideje alatt három alkalommal mérték fel a résztvevők kognitív teljesítményét, például szavak felidézésével vagy betűhöz kapcsolódó szókincs előhívásával.

Az eredmények szerint azok, akik a legtöbb mesterséges édesítőszert fogyasztották, átlagosan 1,6 évvel gyorsabban öregedtek mentálisan, mint azok, akik a legkevesebbet - írja az Index.
 

A „magas fogyasztási” csoportba kerülés ráadásul nem is igényelt extrém beviteli mennyiségeket: napi 190–200 milligramm édesítőszer, amely körülbelül egyetlen doboz diétás üdítőnek felel meg, már elegendő volt a mérhető hatáshoz. Még a legalacsonyabb, napi 20 milligramm körüli bevitel is összefüggött bizonyos mértékű kognitív hanyatlással, bár jóval kisebb mértékben.

Az aszpartám, a szacharin, az aceszulfám-K, az eritrit, a xilit és a szorbit mind kapcsolatba hozható a memória, a nyelvi készségek és a gondolkodási funkciók romlásával. A hatás leginkább a 60 év alattiaknál jelentkezett.
 

Ez is érdekelhet!
Természetes édesítők kristálycukor helyett

Sorolunk néhány olyan természetes édesítőszert, melyek meglehetősen könnyen beszerezhetők Magyarországon. Illetve olyanokat is, melyek egzotikumnak számítanak. Ezek jellemzően igen egészségesek, így érdemes lehet ezeket vásárolni a kristálycukor helyett.

Datolya: Édes íz érhető el vele a süteményeknél, emellett számos tápanyagot tartalmaz. A rosttartalma is igen kedvező. A textúrája némileg behatárolja a felhasználhatóságát, emiatt érdemes belőle pasztát készíteni.

Allulóz: Az íze és állaga szinte teljesen megegyezik a cukoréval, azonban 90 százalékkal kevesebb a kalóriaértéke.

Méz: A kristálycukornál jóval édesebb fruktóz található benne, tehát kevesebb is elég ahhoz, hogy azonos édességet eredményezzen. Kevesebb kalória jut be így a szervezetbe. Szintén különlegessé teszi az antimikrobiális hatása.

Stevia: Folyadékok és szilárd élelmiszerek édesítéséhez is használható. Jóval édesebb a cukornál, de gyakorlatilag kalóriamentes. Javíthat a koleszterinszint értékein.

Szerzetesek körtéje: A növényből készült édesítőszer jóval édesebb a cukornál, zérókalóriás tulajdonságok mellett. Tartalmazza a sejtvédő hatásáról ismert mogrosid antioxidánst.

Cukrozatlan almaszósz: Remek tápanyagforrás, például bővelkedik rostokban és a C-vitaminban.