A Telex.hu járta körül a kérdést. Egy doboz alkoholmentes sör kalóriatartalma 80–300 kilokalória is lehet márkától függően. Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy teljes uzsonnányi energiát is bevihetünk egy doboznyi alkoholmentes sörrel. Összehasonlításképp 300 kalóriából már simán meg lehet enni egy nagy tál salátát, egy kiló görögdinnyét vagy egy kisebb tálnyi paradicsomos spagettit. A klasszikus cukros üdítőknek a mentes söröknél fixebb a kalóriatartalmuk, a különböző márkájú kólákkal félliterenként 220 kcal körül viszünk be, narancsos verzióikkal szinte ugyanannyit. Ha fél liter egészséges és vitaminokkal teli, százszázalékos narancs- vagy almalevet gurítunk le, azzal sem ússzuk meg 200 kcal alatt, bár ezeket lehet hígítani, és akkor messze jobban járunk.
A ma érvényes táplálkozási ajánlás szerint egy átlagos felnőtt naponta 50 gramm cukornál nem jó, ha többet fogyaszt, gyerekek számára ennek a fele számít egészséges mennyiségnek, vagyis 25 gramm. Főleg ehhez képest érdekes, hogy egy félliteres, cukros (tehát nem light, nem zéró) kólában, vagy annak narancsos kiadásában kb. 54-55 gramm cukor van. Az alkoholmentes sörök cukortartalma márkafüggő, 12-nél kezdődik és akár 35 gramm is lehet dobozonként,
Az alkoholmentes sörben több természetes anyag marad, mint, mondjuk, egy kólában, hiszen gabonafélékkel és élesztővel, árpamalátával, komlóval készülnek. Mivel ezekben van minimális mennyiségű B-vitamin, kálium, magnézium, foszfor, cink, sokak szerint voltaképpen felfogható sportitalként is, hiszen elektrolitokat és cukrokat is pótol a folyadék mellett.
Míg az alkoholmentes sör remek megoldásnak tűnik olyan esetekre, ha valaki nem akar rászokni vagy le akar jönni az alkoholról, sokak szerint veszélyeket rejt magában: íze a valódi sörére emlékeztet, így felkeltheti az alkoholos sör iránt érzett vágyat. Mivel maga a sörözés szertartása kialakul vagy éppen megmarad, nem feltétlenül támogatja a leszokást vagy véd a függőség kialakulásától.
A Telex cikkének konklúziója: az alkoholmentes sör még mindig jobb, mint az alkoholos, talán egy hajszálnyival, de nem jelentős mértékben előnyösebb választás a kólánál és rokonainál.
És akkor nézzünk ki az európai sörgyártási piacra is: Az Eurostat friss adataiból kiderül, hogy 2025-ben az EU-s tagországok 34,4 milliárd liter sört állítottak elő. Ez 0,7 százalékos, kismértékű csökkenést jelent a 2024-ben látottakhoz mérten. Az unió legnagyobb sörtermelője továbbra is Németország lépett elő 7,4 milliárd liter sörrel, ez az EU eladott termelésének több mint ötödét, 21,6 százalékát adta.
Spanyolország a második helyen állt 5,3 milliárd liternyi volumennel és 15,5 százalékos aránnyal, őket követte Lengyelország, ahol 3,5 milliárd litert főztek, az uniós össztermelés 10,2 százalékát. A tavalyi évre vonatkozó top 5-ös listát Hollandia (2,4 milliárd liter; 6,9 százalék) és Franciaország (2,1 milliárd liter; 6,0 százalék) teszi teljessé az országcsoport mezőnyében.
A négy visegrádi ország közül a lengyelek magasan viszik a prímet, miután 3,51 milliárd litert, a csehek 1,92 milliárd litert, a szlovákok 1,68 milliárdot, míg mi, magyarok valamivel több mint félmilliárd, 502 millió liternyi sört állítottunk elő 2025 során. Az ezt megelőző évben még 495 millió liter sört főztek Magyarországon, így minimális, 1,4 százaléknyi növekedést, vagy akár stagnálást láthatunk egy év távlatából.
Olvasd el ezt is!


