Ez már a harmadik eset az idén
Fotó: Shutterstock

Hazai szarvasmarhákban mutattak ki tbc-fertőzést, lépett a Nébih

Nem elég, hogy a madárinfluenza veszélyezteti a hazai baromfikat, a szarvasmarha-állományok sincsenek biztonságban a fertőző betegségektől. A szakemberek gümőkórt mutattak ki egy gazdaság több egyedénél. Az idén ez már a harmadik ilyen eset. A Nébih szakemberei intézkedtek az ügyben.


Gümőkór ütötte fel a fejét hazánkban

Négy állaton mutatták ki a gümőkórt (tuberkulózis (tbc) – a szerk.) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban májusban. A szakértők már a fertőzés gyanúja miatt forgalmi korlátozást rendeltek el, valamint további vizsgálatokat indítanak.

A pozitív állatok diagnosztikai vágását követően a Nébih laboratóriumi vizsgálatai megerősítették a betegség jelenlétét. Az állomány ismételt vizsgálatára még májusban sor kerül. A járványügyi nyomozás során jelenleg a gümőkór-fertőződés eredetét vizsgálják a szakemberek, melynek kulcsa lehet a baktérium (Mycobacterium) törzsek genetikai azonosítása és összehasonlítása más, korábban izolált törzsekkel

- olvasható a hivatal közleményében.

A Nébih arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU-ban egységes vágóhídi hatósági állatorvosi felügyeleti rendszer értelmében a fertőzött állatok húsa nem fogyasztható.

Amit a hazai fertőzésekről tudni érdemes

Hazánkban minden szarvasmarhán évente kötelező az intradermális gümőkórvizsgálat. A kórokozó felkutatása miatt emellett házi, vadon élő és fogságban tartott emlősállatból származó mintákat is rendszeresen vizsgál a Nébih. Gyakorlatilag minden évben előfordul, hogy egy-egy legeltetett háziállat-állomány bizonyítottan megfertőződik a gümőkórral hazánkban. Idén a mostani eseten kívül két alkalommal mutatták ki a betegséget, mindkétszer Bács-Kiskun megyei telephelyeken.

A fertőződés – bizonyos esetszám felett – veszélyeztetheti hazánk élő szarvasmarha exportjának állategészségügyi megítélését és az ország hivatalos szarvasmarhagümőkór-mentességét, ezért minden kitörés gyors intézkedést és alapos vizsgálatot igényel. Magyarország 2021-ben továbbra is megőrizte a „gümőkórtól hivatalosan mentes” minősítését, mivel a fertőzött telepek száma a jogszabály által megengedett érték alatt maradt

- jegyzi meg a Nébih.

Nyakunkon a madárinfluenza is

A Haszon.hu rendszeresen beszámol a madárinfluenza fertőzésekről is, amelyek a baromfiállományokat tizedelik. A közelmúltban EBBEN és EBBEN a cikkünkben írtunk a megbetegedésekről. Megemlítettük, hogy 2020-ban például 4,8 millió baromfit kellett levágni a hazai gazdaságokban, mivel az állattartó telepeken megjelent a madárinfluenza H5N1-es vírusvariánsa. Az elhullott állatok között a víziszárnyasok esetében volt a legnagyobb a veszteség, hiszen közülük 3,2 millió egyedet öltek le.

Tavaly tavasszal pedig 747 ezer állatot kellett leölni a járvány miatt. A vírus őszi felbukkanása óta pedig 758 ezer madár életét oltották ki december közepéig. A tavaszi veszteségek elsősorban házityúkokat értintettek, az őszi járvány azonban javarészt kacsák vesztét okozta.

A járvány idén is pusztít. Az elmúlt hetekben is több százezer szárnyas veszett oda Magyarországon a madárinfluenza miatt.

Ne hagyd ki!