Élelmiszer drágulás
Már öt hónapja tart a lejtmenet a globális élelmiszeráraknál, miután augusztusban is alacsonyabban cserélt gazdát a legtöbb élelmiszer-alapanyag a nemzetközi piacokon – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).


A sokak által figyelt FAO élelmiszerár-index júliushoz képest 1,9%-kal zárt alacsonyabban augusztusban, még így is 7,9%-kal meghaladva az egy évvel korábbi értékét. A mutató a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi. Sajnos Európa ebből gyakorlatilag teljesen kimarad a tartósan magas energiaárak miatt.

A gabonafélék indexe 1,4%-kal csökkent egy hónap alatt miután a búza nemzetközi ára – köszönhetően a kedvező észak-amerikai és orosz termelési kilátásoknak, illetve a fekete-tengeri ukrán búzaexport újraéledésének – több mint 5%-kal zuhant. A rizs ára stabil maradt, azonban a szemestermények jegyzése 0,2%-kal csupán, de erősödött a kukorica drágulásával, ami a forró és száraz európai és észak-amerikai nyár hatásának tudható be, azonban ezt az áremelkedést az árpa és cirok árának mérséklődése ellensúlyozni tudta.

A növényi olajok árindexe 3,3%-kal esett júliushoz képest valamivel alulmúlva a 2021 augusztusában mért szintjét. A szója globális ára óvatosan emelkedett a kedvezőtlen amerikai időjárás esetleges termelési kihatása miatt, ezzel szemben a pálma-, napraforgó- és repceolaj jegyzése csökkent köszönhetően a megnövekedett indonéz pálmaolaj-készleteknek és az ukrán kikötőkből elinduló napraforgó szállítmányoknak.

A tejtermékek átlagosan 2%-kal kerültek kevesebbe augusztusban, miközben az almutató 23,5%-kal szárnyalja túl az egy évvel korábbi értékét. Már tizedik hónapja nő a sajt ára a nemzetközi piacokon, míg a kibővült új-zélandi kibocsátás okán a tejé csökkent, mit sem törődve a nyugat-európai és amerikai termeléscsökkenéssel.

A húsfélék indexe 1,5%-os csökkenést könyvelt el júliushoz képest, így is 8,2%-kal meghaladva az egy évvel azelőtti szintjét. A keresletbőség miatt alacsonyabb árat adtak a baromfihúsért és a szarvasmarháért is, utóbbinál a főbb exportőrök gyenge belföldi kereslete játszott szerepet. A sertéshús jegyzése nőtt.

A FAO cukorár-index 2,1%-os csökkenésével az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére zuhant, köszönhetően az exportkorlátozásoknak Indiában és az olcsó brazíliai bioetanolnak.

The Conversation

Ne hagyd ki!