Megkapta az oltást az inféáció ellen a magyar gazdaság
FotóÍ: Shutterstock

Orbán: A kormány beadta az infláció elleni vakcinát

Számos gazdasági téma is szóba került a kormányfő pénteki közrádiós interjújában. Ezeket foglaltuk össze.


2010-ben gazdasági válság volt az országban és az volt a kérdés, hogy milyen módszerrel lehet azt "a nemzeti egységet vagy többséget legalább" fenntartani, amely a válságkezeléshez szükséges, mert nem lehet mély gazdasági válságot az emberek támogatása nélkül jól kezelni. Orbán Viktor azt mondta, ezért gondolták ki a nemzeti konzultációt, amely a demokráciának a választások utáni élő formáját testesíti meg. A legutóbbi konzultáció eredménye azt mutatja, a magyarok szerint a szankciók az ukránoknak nem segítenek. Az oroszokat nem kényszerítik térdre, "viszont iszonyatos károkat okoznak nekünk", Európának, az európai gazdaságnak, benne Magyarországnak is.

Ebben az évben Magyarország el fog veszíteni 3764 milliárd forintot, ami az elmaradt növekedés. Tehát a szankciók majdnem akkora veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak, mint az összes magyar ember által fizetett személyi jövedelemadó. Az emberek tudják, értik a súlyos károkat és elutasítják a szankciókat.


Arról is beszélt a kormányfő, hogy most megint újabb szankciós tervek vannak, már a nukleáris atomiparra akarják kiterjeszteni az intézkedésekez, amit nyilvánvalóan meg kell vétózni. Nagy csata lesz, és "a tárgyalási asztalnál elért eredményeimhez nagyon fontos, hogy világos legyen", nem a magyar miniszterelnöknek van gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen szemben velük.

A miniszterelnök kijelentette azt is: a magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt. A kormányfő a legfontosabbnak az energia kérdését ítélte, hozzátéve: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érinthetik a nukleáris energiát. Emlékeztetett: Magyarország az olaj behozatala esetében korábban már kivételt ért el.

Bár a kormány visszaadta a 13. havi nyugdíjat, jelentősen emelte a minimálbért, a családosoknak pedig visszaadott egyévnyi befizetett adót - mindez a miniszterelnök szerint helyes volt -, az emberek számára azonban a bolt valósága a napi realitás - mutatott rá Orbán Viktor.

A kormány ezért küzd az infláció ellen, "beadta a vakcinát", amely már dolgozik is a magyar gazdaságban. Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet. A jegybank és az kormány összehangolja a lépéseit ennek érdekében.


Ne hagyd ki!