Sorolunk olyanokat is, amelyek bár egészségesek, mégsem ajánlottak alvás előtt
Fotó: Shutterstock

Kilenc élelmiszer, ami segíti a nyugodt alvást

Altató készítmények szedése helyett akár egyes élelmiszerek fogyasztása is hozzájárulhat a jobb alváshoz, esetleg az alvászavar leküzdéséhez. Sorolunk ilyen ételeket, valamint olyanokat, amelyek ugyan egészségesek, mégsem ajánlottak a lefekvés előtt.


Alvást segítő élelmiszerek

Akár az étkezés is hozzájárulhat a nem megfelelő éjszakai pihenéshez, illetve az alvatlansághoz. Azonban a kedvezőtlenek mellett van néhány olyan élelmiszer is, melyek fogyasztása ajánlott lehet a jobb alvás eléréséhez. Sorolunk közülük néhányat!

Cseresznye: Megtalálható benne a melatonin. Ez segít szabályozni például az emberi szervezet 24 órás ritmusát (cirkadián ritmus), a sejt-anyagcserét és ellenőrzi más hormonok kiválasztását, így hozzásegíthet a jobb alváshoz – írja a Magyar Mezőgazdaság.

Paradicsom: Szintén előfordul benne a melatonin, valamint a feltételezések szerint egy paradicsomban jelenlévő vegyület, a likopin is jótékony hatással lehet az alvásra.

Kivi: Vitaminokban gazdag gyümölcs. Több alvászavarral küzdő felnőtt is beszámolt róla, hogy mióta kivit fogyaszt, nőtt az alvás időtartama és a hatékonysága.

Mogyoró: Az alvás-ébrenlét ciklusok szabályozásához köthető a triptofán. Az aminosav nagyobb mennyiségben megtalálható a földimogyoróban.

Tojás: Szintén gazdag triptofánban.

Joghurt: A kevesebb kalciumbevitel elalvási problémákkal is összefüggésbe hozható. Azonban amellett, hogy a joghurt bővelkedik kalciumban, a tejsavójában megtalálható az alfa-laktalbumin fehérje, amely csökkentheti a reggeli álmosságot és javíthatja az éberséget.

Lazac: Gazdag többszörösen telítetlen Omega-3 zsírsavakban, ami kedvez a szívnek és a kognitív egészségnek, valamint pozitívan szabályozhatja az alvást is.

Gombák: Természetes D-vitaminforrások. Ezen vitamin hiánya összefügg az alvászavarok nagyobb kockázatával.

Tökmag: Magas a magnéziumtartalma, ezért a fogyasztása hozzájárulhat a hosszabb alváshoz.

5 egészséges, de lefekvés előtt nem ajánlott étel

Egyébként attól, hogy egy élelemiszer egészséges, lehetnek olyan időszakaszok, amikor a fogyasztása mégsem ajánlott. Számos ételnél ilyen például a lefekvés előtti napszak. Sorolunk olyan tápanyagokban gazdag ételeket is, amelyeket nem szerencsés alvás előtt fogyasztani.

Gyümölcsök: Vitaminokban is bűvelkedő rostforrások, azonban gyümölcscukor formájában magas a szénhidráttartalmuk, így a fogyasztásuk után jócskán megemelhetik a vércukorszint, ami a gátolhatja a minőségi alvást – írja a Magyar Mezőgazdaság.

Csirkehús: Egészséges fehérjék forrása, azonban azok lebontása meglehetősen időigényes. Alvás előtt megterhelheti a szervezetet, ezért alvási nehézségeket okozhat.

Zsíros ételek: Szintén megterhelő a szervezetnek a zsírok lebontása. Akár órákat is igénybe vehet az alvási fázisban.

Aszalt gyümölcsök: Például vitaminokban, ásványi anyagokban és szénhidrátokban is gazdagok. Viszont a fogyasztásuk csak reggel ajánlott, mert a gyomor emésztőenzimjei meglehetősen lassan képesek lebontani az aszalt gyümölcsöket.

Brokkoli, karfiol: Bővelkednek tápanyagokban, akárcsak összetett szénhidrátokban és rostokban. Az utóbbiak hasi görcsöket és puffadást eredményezhetnek.

Ne hagyd ki!