Több mint 20 különböző termék készül a 140 állat tejéből
Fotó: Shutterstock

Neked is az eper ugrik be, ha ezt a nevet hallod? Van ott más is

Hazánkban nincs jelentős múltja a kecskesajtok készítésének, egy fiatal házaspár azonban a hobbija kezdeti sikerétől hajtva létrehozta a saját sajtkészítő műhelyét és kecskefarmját a Dunakanyarban. Termékeik népszerűsége azóta is töretlen.


Tahitótfaluban friss a kecskesajt

Régi, az utóbbi években szinte eltűnt mesterséget folytat a fiatal Mocskonyi-házaspár, Mátyás és Rea a tahitótfalui birtokán: a saját kecskéik tejéből készítenek különféle tejtermékeket, egyebek között a legkülönbözőbb sajtokat, kefireket és joghurtot, de a kecsketejet önmagában is értékesítik – írja a magyarmezőgazdaság.hu.

„12 éve foglalkozunk kecsketartással. Eleinte a két anya tejével kísérleteztem. Nagy sikerünk volt az ismerősök között, ami arra ösztönzött, hogy szaporítsuk az állományt. (…) Magyarországon nincs hagyománya a kecskesajt készítésnek. Nagy odafigyelést igényel, nagyon kényes alapanyag. Nekünk az Ezüst Kecske Műhelyben sikerült elérnünk, hogy olyan termékeket készítünk, amit nagyon szeretnek a vásárlóink”

- mondta Mocskonyi Rea.

Az értékesítésük több lábon áll: a termékeik java termelői piacokon talál gazdára, elősorban Dunakeszik, Szentendrén és Tahitótfalun, emellett néhány bolt is kínálja az áruikat, de tőlük a farmról közvetlenül is lehet vásárolni.

Bővült az állomány

A pár tehát 2010 óta foglalkozik sajtkészítéssel. Munkmegosztás van köztük, ezért Mátyás leginkább az állatokkal, Rea pedig a sajtokkal foglalkozik. Kecskéből több mint 140 nőstényt tartanak, amelyek tejéből 20-nál több termék készül.

„Alapvetően a kecsketartás nálunk hobbiként indult. A kezdeti két gödölye és egy kisbakról az állománylétszámunk már 140 anya az idén, de általában 150-es létszámmal dolgozunk. A jelenlegi állományunk egy vegyes állomány. (…) Alpesi-jellegű állatokról van szó”

- nyilatkozta Mocskonyi Mátyás a portálnak.

Mint mondták, céljuk, hogy tovább fejlődjenek, és még nagyobb hozzáadott-értékkel bíró termékeket kívánnak a jövőben előállítani.

Néhány érdekesség, amit a kecsketejről tudni érdemes

A kecsketejben egyébként 400-500-szor több A-vitamint van, mint a tehéntejben. Könnyebben is emészthető, ami részben annak tulajdonítható, hogy kevesebb laktózt tartalmaz. A benne található oligoszacharid pedig támogatja az egészséges bélflórák kialakulását. Zsírtartalma 3,5-4 százalék, azonban a zsírgolyócskái mérete sokkal kisebb, mint a tehéntejé, ezért kevésbé terheli meg az emésztőrendszert. A kecsketej gazdag vasban, valamint képes segíteni a hemoglobinok előállítását is, ami kedvezően hathat a vashiányos vérszegénységben szenvedőkre.

Ne hagyd ki!