Oroszország Európa gázvezeték
Fotó: Shutterstock

Átrendezi a gazdaságot a háború: ezek az új piacok nyílhatnak meg

Az állattenyésztőket a takarmányozási költségek növekedése, a kőolaj- és földgázellátással kapcsolatos bizonytalanságok pedig a növénytermesztőket hozzák nehéz helyzetbe. De lehet pozitív hozadéka is a háborúnak? A szakértő szerint igen.



Az exportpiac átrendeződése viszont új piacokat nyithat meg a hazai termelők számára, illetve az agráriumban komoly problémát jelentő munkaerőhiány akár enyhülhet a Magyarországon tartósan letelepedők munkavállalásával.

Az orosz-ukrán katonai konfliktus következményeit már most is érzi a mezőgazdaság. A világ napraforgómagolaj- és napraforgótáp-exportjának négyötödét, búzakereskedelmének közel harmadát (29%), kukoricakereskedelmének pedig ötödét (20%) adja Oroszország és Ukrajna. A konfliktus kirobbanása óta így előbbi két termény nagyjából 30 százalékkal, amíg a kukorica durván 10 százalékot drágult. Ezzel az állattenyésztők takarmányozási költségei jelentősen megnőttek, főleg, hogy az etetésre szintén gyakran használt szója ára is jó 40 százalékkal emelkedett egy év alatt.

A növénytermesztők számára a legnagyobb nehézséget a jelentősen emelkedő kőolaj- és földgázárak jelentik. A műtrágya durván 30 százalékot drágult év eleje óta, és továbbra is nagy a bizonytalanság az ár körül, amire ráerősít, hogy több gyártó leállította a termelést.

„Az ukrán export kiesésével később a hazai agrárcégek jelentősen növelhetik piaci részesedésüket például Csehországban vagy Lengyelországban, ahol hangsúlyos szereplő volt keleti szomszédunk. Magas terményárak mellett ez nagy lehetőség lehet, sőt a gyenge forint miatt kiemelt segítséget jelenthet azoknak a gazdáknak, akik euróban fizetnek alapanyagaikért” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.


Ne hagyd ki!