Próbálja menteni a kormány a lejáró élelmiszereket
Fotó: Shutterstock

Négymilliárdból segítheti az állami cég az élelmiszerek mentését

Megalakult a jövőben a lejáratközeli élelmiszerek mentését végző állami cég. A pazarlás visszaszorítását azonban gyorsreagálású civil szervezetektől és egy informatikai rendszertől várja a kormány, a most induló vállalat a koordinálásban fog segíteni.



Nem lesz olcsó élelmiszereket menteni

megalapította az állam azt a céget, amely a lejáratközeli élelmiszerek mentését fogja segíteni az országban – szúrta ki a Napi.hu. A 3 millió forintos tőkével létrehozott Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyelete alatt fog működni, a vezetője pedig a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettese, Hodorics András lesz. A vállalat mintegy évi 4 milliárd forintból működhet az Index.hu információi alapján.

A portál szerint éves szinten nagyjából 300 ezer tonna, mintegy 170 milliárd forint értékű élelmiszer végzi a szemétben hazánkban. Ennek a java a háztartásoknál keletkezik, és csupán 5 százaléka (nagyjából 8,5 milliárd forint értékben) a kiskereskedelemben.

A gyakorlati megvalósításról

Május végéig kell kidolgozniuk a kiskereskedelmi láncoknak azt hulladékgazdálkodási tervet, amely alapján megvalósítható lesz az élelmiszermentés. Problémát jelenthez azonban megoldást találni a gyorsan romló élelmiszerek elszállíttatására és kiosztására. Amennyiben egy élelmiszerlánc nem fog eleget tenni a törvény előírásainak, bírságra számíthat.

A portál információi szerint a most megalakuló cég egy informatikai rendszer kiépítését tervezi, amelyben a kiskereskedelmi láncok jelezhetik, hogy a boltjaikban hol, miből, mekkora mennyiség jár le hamarosan. Ebben a hálózatban jelenthetik a civil szervezetek is, hogy elviszik-e a termékeket. A hírek szerint a munkáról az egyeztetés most zajlik a karitatív szervezetekkel.

Az új törvény

Mint már írtuk, az itthon a közelmúltban elfogadott, az élelmiszerpazarlás megfékezése érdekében létrejött új törvény előírja, hogy az élelmiszert forgalmazó kiskereskedelmi láncoknak fel kell ajánlaniuk karitatív célokra azokat a termékeket, amelyeknek a lejárati idejéből már csak 48 óra van hátra.

A törvény a 100 milliárd nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedelmi láncokat érinti, vagyis az Aldit, az Auchant, a Lidlt, a Penny Marketet, a Spart, illetve a Tescot hozhatja nehéz helyzetbe. Ugyan a magyar cégek is érintettek lehetnének a napi fogyasztási cikkek magas forgalma miatt, azonban miután a CBA, a Reál vagy a Coop évek óta franchise-rendszerben, több önálló társaságként működik, kikerülheti a szabályozást.

Ne hagyd ki!