Robotok a hazai üzemekben: második rész
Fotó: Shutterstock

Robotok a hazai üzemekben: második rész

A hazai üzemekben működő robotizációs cikkünk második részében a sertéstelepek és tehenészetek innovációi kerülnek sorra.

Folyamatosan nyomon követi a Bold Agro sertéstelepének precíziós etetési rendszere, hogy egy kis létszámú csoport mennyi idő alatt eszi meg a számára kiadagolt takarmányt. Ha gyorsan felfalják, a következő alkalommal többet, ha lassabban fogy el a takarmány, akkor kevesebbet adagol ki a gép. Amennyiben nem fogyasztják el, a következő alkalommal egy kicsit koplalni fognak.

Ha kíváncsi az első részre, kattintson IDE!

Naponta több mint 12 alkalommal kapnak a sertéseik enni, ez azt jelenti, hogy 12-szer bírálja a takarmányadagokat a számítógép több mint 2500 csoport esetében. Ez naponta 30 ezer korrekciót jelent, aminek az eredménye a precíziós takarmányadag. „A vágóhidak azt igénylik, hogy szinte azonos súlyú sertéseket szállítsunk, ugyanolyan minőségben. Ennek érdekében többfajta kamerarendszert kezdtünk el tesztelni. Ez álló helyzetben vagy menet közben is képes több fényképet készíteni az állatokról és megállapítani azok tömegét. Így még a sertésólakban képesek vagyunk egyesével megállapítani az egyedek súlyát, hogy a vágóhidak igényeinek meg tudjunk felelni” – engedett betekintést a kulisszáik mögé a cégvezető.



És ez még nem minden: a legújabb sertéstelepeiken a hígtrágya hőjéből egy hőcserélő révén 62 °C-os meleg vizet tudnak előállítani, a meleg vizes hőlégfúvók segítségével pedig képesek a termeket az állatok számára leginkább komfortos, 15-25 °C-ra felfűteni. Az elmúlt évben üzemeltek be egy mosórobotot a sertéstelepükön. A berendezés képes a mosás nagy részét megoldani úgy, hogy jelentősen csökkenti a vízfelhasználást. A robotot be kell tanítani a kutricáknak a méretére, valamint a folyosóra, ezt követően önállóan mossa ki a sertések helyét.

A közelmúltban állítottak üzembe egy teljesen vizes rendszerű almaválogató gépsort a hűtőházukban. A gép 3 vízkörrel dolgozik, amikben automata vízkezelő, víztisztító rendszer üzemel. Így az almák mindig tisztán érkeznek a konténerekben és így vannak tárolva. A tartályládákat, mielőtt az almák belekerülnek, egy automata mosóberendezés mossa el. A válogatógép az almákat méret, szín, tömeg szerint osztályozza. Újdonság, hogy a felületi hibákat is képes észlelni, és annak megfelelően tudja válogatni az almát. A gép az almákat vizes közegben tölti vissza a tartályládákba, majd onnan robotok segítségével „rakatolja” azokat.

„Mostanra megvalósult nálunk, hogy az almákat emberi kéz érintése nélkül tudjuk osztályozni különböző szempontok szerint. A gép 2,5 óra alatt képes átválogatni egy kamion almát 19 különböző részre” – árulta el sikerük egyik titkát a derecskei társaság igazgatója.

​A működés „agya”


A hajdúnánási Tedej vállalatcsoportnál a működés „agya” a Microsoft Dynamics AX informatikai program, amely a pénzügyi adatokat rendszerezi, a készleteket kezeli, és hozzá kapcsolódnak úgynevezett interface-eken át az ágazati programok. „A növénytermesztésben nálunk használt Fieldclimate program meteorológiai adatokat gyűjt, a talajvíz állapotát elemzi, új kultúra beállítása esetén pedig öntözési javaslatot is tesz, figyelembe véve az időjárás-előrejelzéseket – tájékoztatta a Haszon Agrárt Bódi László vezérigazgató.

A szarvasmarha-tenyésztési program keretében pontos rálátásuk van a spermafelhasználás, a termékenyítés, az állatkezelések, a gyógyszer-felhasználás, a szaporodásbiológia és az ellések napi szintű alakulására. Sőt valamennyi etetőkocsi szakmai programmal van ellátva, így alkalmas a takarmányok precíz kiadagolására.

Említést érdemel még a fejőházi programjuk, amely az egyedi azonosítás révén tartalmazza naponta minden egyed tejtermelését. A szaporodásbiológia segítéséhez pedig aktivitásmérővel is rendelkezik. Bódi László végül beszélt az úgynevezett Wayquest programról is. Ennek keretében valamennyi járművüket flottakövetővel látták el, így percre pontosan tudják az adott jármű helyét, napi menetteljesítményét, valamint az üzemanyag-felhasználás alakulását.

​Automatizált növekedés


Egymillió munkahelyre fog érdemi hatást kifejteni Magyarországon az automatizálás 2030-ig a mérsékelt ütemezési forgatókönyv alapján – állapította meg tanulmányában a McKinsey vezetési tanácsadó cég. A robotizáció sok munkahelyet érint, de keveset vált ki teljesen: a munkakörök kevesebb mint 3%-a automatizálható teljes mértékben. Eközben tízből hét munkahely esetén a tevékenységek legalább 20%-a már ma is automatizálható.

Hazánkban hét év alatt 3,73 millióról 4,35 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, ennek köszönhetően a munkaerőpiaci tartalékok kimerülőben vannak, a termelékenység pedig egyes ágazatokban romlott az elmúlt években. A nemzetközi tanulmány egyik fő megállapítása az, hogy az automatizálás a termelékenység növelése révén évi 1,4 százalékponttal gyorsíthatja a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon – ráadásul a munkaerőhiányra is megoldást adhat.


Ne hagyd ki!