tejtermékek, a háttérben tehenekkel
Fotó: Shutterstock

Szeretjük a tejtermékeket, de az infláció átrendezte a piacot

Mi, magyarok eléggé szeretjük a tejet és úgy általában a tejtermékeket, de az elmúlt években alaposan átalakultak a fogyasztási szokásaink. A gazdasági helyzet miatt a legfőbb szempont ma már egyértelműen az olcsóság és az adott kiszerelés ár-érték aránya. Az infláció miatt ráadásul az importált tejtermékek aránya is megugrott, írja az Agrárszektor.


A tejtermékek fogyasztása az infláció miatt tavaly visszaesett Magyarországon, és bár idén pozitív tendenciákat látunk, nagyon mélyről kell újra talpra állnia az ágazatnak.

A tejtermékek belföldi értékesítéséről szóló statisztikák szerint 2023-ban csak a hatósági áras, 2,8%-os UHT tej és a natúr joghurt értékesítése növekedett, a trappista sajtból pedig szinte pontosan ugyanannyi fogyott a boltok polcairól, mint előző évben. Bizonyos termékeknél viszont jelentősen csökkent a belföldi eladások száma – vajból 9, ömlesztett sajtból 11, vajkrémből pedig 14 százalékkal fogyott kevesebb.

A magyar tejfeldolgozók belföldi érvényesülését az infláció mellett az országba beáramló, sokszor olcsóbb tejtermékek sem segítik. 2023-ban jelentősen, 13 százalékkal nőtt a sajtimportunk, a két fő beszállító Németország és Lengyelország volt. A dobozos tejimport egészen elképesztő 45 százalékkal nőtt 2022-höz képest – itt túlnyomórészt Csehországból és Szlovákiából származó termékekről van szó.

2024-ben még csak az év első két hónapjáról vannak adataink, ezek alapján viszont folytatódik a tavalyi tendencia: a sajtimport ebben az időszakban további 18, a tejimport pedig 32 százalékkal nőtt.


Ne hagyd ki!