Kevés csapadék várható a következő héten
Forrás: Shutterstock

Jön már végre a hó? Itt a friss előrejelzés gazdálkodóknak

Az őszi vetések kedvező állapotban vannak, azonban jót tenne nekik egy tartósabb hótakaró.

Nem ártana a csapadék

Az előttünk álló egy hétben is folytatódik az átlagosnak nagyjából megfelelő, télies időjárás. A légtömegek áramlási iránya térségünkben északnyugati marad, mellyel időjárási frontok is érkeznek, de országos nagy csapadékra nincs kilátás. A mai hidegfront sokfelé hoz kis mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékot, majd szombaton a Dunántúlon hullhat néhány cm hó. Az Alpokalján azonban van esély vastagabb hóréteg kialakulására is. A következő front hétfőn-kedden várható újabb, de kevés csapadékkal. Összességében jellemzően 5 mm alatt marad a csapadékösszeg a jövő hét közepéig, de a Dunántúl nyugati részén ettől több is eshet. Az északnyugati szél péntektől vasárnapig sokfelé lesz erős, helyenként viharos. A hőmérséklet nem sokat változik majd a jövő hét közepéig: éjszakánként országszerte fagyok várhatók, a kevésbé felhős és szeles részeken -10 fok alatti minimumokkal. Napközben pedig jellemzően fagypont köré, kissé a fölé emelkedik a hőmérséklet – írja a met.hu

Ilyenek voltak a megelőző napok

A mögöttünk álló egy hétben kettősség jellemezte időjárásunkat: míg keleten és főleg a Tiszántúlon hideg tél volt, a Dunántúlt napközben enyhe, tavaszias idő jellemezte. A január 8-án keleten hullott hóból a Tiszántúlon még maradt valamennyi. A hótakaró fölött erősen lehűlt levegő arrafelé tartósan ködös időt okozott a múlt hét második felében, napközben is faggyal, miközben nyugaton a napsütés és a szél nagy területen 10 Celsius fok fölé emelte a hőmérséklet. A hétfőn érkezett hidegfront kisöpörte a ködös levegőt a Kárpát-medence aljáról, keleten is megenyhült az idő napközben. A kevés felhő és a magasban érkezett hideg levegő miatt éjszakánként viszont országszerte kemény fagyok alakultak ki. Csapadék az elmúlt 10 nap során nagyon kevés hullott, csak kisebb körzetekben haladta meg a 2 mm-t. Az ország nagyobb részén a 30 és a 90 csapadékösszeg is jócskán elmarad az átlagos értéktől, különösen a Dunántúl északi részén. A talaj nedvességtartalma a felső egy méteres rétegben nem változott számottevően az elmúlt egy hétben, további csapadékra lenne szükség a mélyebb rétegek feltöltődéséhez. A talajfagy mélysége jelenleg délnyugaton csak néhány cm, míg a Kiskunság északi részén és az Északi-középhegység térségében a 20-30 cm-t is eléri.

Az eddigi időjárás hatása a hazai mezőgazdaságra

Az őszi vetések továbbra is jó állapotban vannak. A télen eddig nem volt olyan időjárás, mely károsította volna a táblákat, a repce, az őszi árpa és búza is kellően megerősödött az ősz folyamán, a kultúrák kedvező képet mutatnak. A fagyos, így sármentes időt kihasználva néhol még az elmaradt szántást ezekben a napokban pótolták.

Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ezután jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak. Ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január első kétharmada viszont száraz időt hozott. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben meghaladja az optimális értéket, míg máshol 40-60 mm-rel, északnyugaton 70-80 mm-rel elmarad a növények számára optimális értékektől. A hőmérséklet elég tág határok között ingadozott a tél folyamán. Karácsony előtt, illetve január első felében is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták.

Ne hagyd ki!