Viszont a vetőmag ajánlati ára duplája a tavalyinak
Fotó: Shutterstock

A bajok új lehetőségeket is megnyitnak a vetőmagpiacon

A gazdáknak kiemelkedően fontos a megfelelő vetőmag kiválasztása, hiszen hozzásegítheti őket az optimális mennyiségű és minőségű terméshez. A hazai vetőmagpiacról a Sándorfy Andrással, a Marton Genetics ügyvezető igazgatójával készült interjút szemléztük.


Jelentős ágazat a vetőmag-előállítás

A magyar mezőgazdaság igen jelentős ágazata a vetőmag-előállító vertikum, hiszen 150-200 milliárd forinttal járul hozzá az agrárium teljesítményéhez éves szinten.

Sándorfy András az Agrárszektornak elmondta, hogy az idei, rendkívüli aszályt az őszi vetésű növények jobban viselték, de a hibridek, például a kukorica és a napraforgó megszenvedték a csapadékhiányt. Ennek ellenére nem kell vetőmaghiánytól tartani az őszi kalászosokból, viszont a kurrens fajtákból nem áll annyi mag a rendelkezésre, mint amekkora az igény.

Azonban van egy jó oldala is a vetőmagpiaci nehézségeknek: előtérbe kerülhetnek és bizonyíthatnak a legújabb genetikával felvértezett, eddig nem széles körben termelt fajták.

Az vetőmagárak alakulásával kapcsolatosan a szakértő közölte, hogy az ágazatot is érinti az inputárak megugrása. A Vetőmagszövetség a betakarítási szezon előtt közölte az ajánlati árat, ami kétszerese a tavalyinak.

Harcban a klímaváltozással

A megfelelő fajta- és vetőmag segíthet az éghajlatváltozás okozta termelési problémák leküzdésében is. Ahogyan Sándorfy fogalmazott:

Minden a növényi alkalmazkodásra edzett genetikán múlik. Ez a „startvonalnál” egy biztos alap. Az már nem kérdés, hogy olyan kalászos fajtákra van szükség, melyek az aszályt és az egyre extrémebb időjárási viszonyokat jobban tűrik, teremnek.

A szakember szerint kimutatható, hogy a magyar nemesítésű gabonák idén meghaladták a megyei átlagterméseket. Tehát ez nem kimagasló hektáronkénti termést, hanem az adott megye átlagától jelent nagyobb mennyiséget.

Pénzmagnak sem rossz ez a növény, terjed is Magyarországon

A hazai vetőmagellátással kapcsolatosan arról is beszámoltunk, hogy például a lucerna területeinek a gyors növekedése miatt a vetőmagjának keresleti piaca alakult ki az Európai Unióban. Hazánkban nagyjából 2 ezer hektáron állítanak elő lucernavetőmagot. Ez nem elég a hazai igények kielégítésére, ezért magasabb árakat eredményez. Pedig a termesztéséhez kapcsolódó támogatások miatt borítékolható, hogy a következő időszakban is nagy lesz az érdeklődés a növényre.

Ne hagyd ki!