Az euró, az EU közös valutája több mint két évtizede törvényes fizetőeszköz számos európai országban. Ám máig is olyan sok a vita körülötte, hogy talán nem felesleges a kérdés: volt értelme életre hívni?
Egy kifejlett gazdasági és politikai integrációjú országcsoportnak szüksége van közös pénzre, hisz ez jelképezi az egységet, erősíti a közös identitást. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke mondta egyszer: „Legtöbbünk számára európainak lenni az eurót jelenti" A jelenlegi euró komoly gyengesége az, hogy
politikai terméknek jóval erősebb, mint a valutaunió hatékony fizetőeszközének.
Emiatt aztán a megítélését illetően bevezetése óta nagy a megosztottság a tagállamok és az európai polgárok körében. Az eurószkeptikusok szerint gazdaságilag gúzsba köti a kevésbé fejlett tagországokat, visszaveti versenyképességüket, ezért nincs szükség rá. Az eurófetisiszták szerint ugyanakkor minden áron be kell vezetni, mert az az ország, amelyik kimarad az euróövezetből, az EU másodosztályú tagja lesz.
Hogy érti azt, hogy az euró politikai termék?
Túlságosan korán, megfelelő gazdasági előkészítés nélkül vezették be. Az 1992-es maastrichti szerződés következtében a politikai integráció öncéllá vált az EU-ban. Az akkori döntéshozók erőltetett tempóban mélyíteni kívánták az európai országok politikai és monetáris unióját, törekvésük fő szolgálólányának pedig a közös pénzt tartották. Minden követ megmozgattak az euró bevezetése érdekében. A kocsit kötötték a lovak elé. A nagy sietséggel a gazdaságpolitikusok és a közgazdászok egy része nem értett egyet. Hogy koraszülöttként, mennyire politikai nyomásra jött létre az euró azt maga Lámfalussy Sándor, az euró atyja árulta el nem sokkal halála előtt: "Az euró bevezetése politikai mechanizmus volt. Sosem nem került volna sor rá, ha a központi jegybankokra hagyják a döntéshozatalt. Soha."
Mi a baj az euróval?
Több gond is van. A legfontosabb talán, hogy az eurózóna tagjai (jelenleg 19 ország a 27 EU-s tag közül) nem azonos fejlettségű országok. Mondok egy példát. Németország gazdaságilag kétszer olyan fejlett, mint például Görögország, mégis mindkét országban euróval fizetnek. Ugyanaz az árfolyamuk, nagyjából a kamatlábuk is, elvileg ugyanolyan költségvetési és adóssági kritériumoknak kellene eleget tenniük. Ez természetesen lehetetlen. A másik komoly probléma, hogy az euróbevezetéshez minden tagállamnak bizonyos feltételeket teljesítenie kell, ezek az úgynevezett maastrichti konvergencia kritériumok. A feltételek 1992 óta változatlanok és a szegényebb országokra éppen úgy vonatkoznak, mint a gazdagokra. További gond a közös európai pénzzel az volt, hogy nem tudta kezelni a valutaklub tagjait eltérő intenzitással sújtó negatív külső hatásokat, amelyek az eurózónát létében fenyegető adósságválságokhoz vezettek a fejletlenebb és gazdaságilag sebezhetőbb déli tagországokban.
Egészében véve az euró az elmúlt két évtizedben gazdaságilag kiábrándítóan teljesített, különösen a létrehozásakor megfogalmazott reményekhez képest.
Miért?
A közös pénz bevezetésétől remélt kedvező gazdasági hatások, mind-mind elmaradtak. A koraérett, félkész állapotban lévő valuta időszakában a várt lendületes gazdasági növekedés helyett az eurózóna átlagosan 1,5 százalékos GDP növekedésre volt képes, de 2008 után már csak 0,8 százalékosra, ami lényegében stagnálás. Az egymás közötti kereskedelem élénkülése helyett az eurózóna országai kevésbé intenzíven kereskedtek egymással, mint a kívülállókkal. Két évtized alatt az egymással folytatott kereskedelemük 50-ről 45 százalékra esett vissza. A közös fizetőeszköz a fejlettségbeli különbségeket sem szűkítette. Valójában éles divergencia következett be a valutaklub északi és déli országai között! Húsz év alatt például a németek és a görögök gazdasági teljesítménye közti szakadék egy főre jutó GDP-ben mérve 1,5-szeresről a kétszeresére, a németek és az olaszok közötti különbség pedig egyharmaddal nőtt. Azért persze voltak, akik jól jártak. Az eurót mintha Németországnak találták volna ki. Részben a német márkához képest jelentősen leértékelt "német" euró hatására a német export rakétaszerűen kilőtt, a német külkereskedelmi többlet 1,5-szer annyi, mint Magyarország éves GDP-je.
Egy ilyen klubhoz ki akarna csatlakozni?
A múltbeli nehézségek ellenére az euró hosszú távú kilátásait egyátalán nem látom rossznak! A 2008-2012-es "egzisztenciális" euróválságból a közös pénz megerősödve került ki a működtetéséért felelős Európai Központi Banknak (EKB) köszönhetően. Miután Mario Draghi akkori bankelnök 2012-ben kerek-perec kijelentette, hogy „kerül, amibe kerül" az eurót meg kell menteni, több bátor intézkedés is történt, amelyek nélkül a közös európai pénz nagy valószínűséggel megszűnt volna. Létrejött a bankunió, az egységes európai bankfelügyelet, a válságkezelési és szanálási rendszer és formálódik a közös betétbiztosítás. Működik az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus, amelyik egyfajta európai „mini-IMF-ként" készenléti hitelt folyósít az átmenetileg fizetési nehézségekkel küszködő tagországoknak. Az EKB eszközvásárlási programjai keretében megveszi azon országok állampapírjait, amelyek a szabad pénzpiacon csak magasabb kockázati felárral lennének eladhatóak. Ezek a pénzügyi védőhálók az euróválság előtt jórészt hiányoztak. Azóta az euróövezet lépésről lépésre halad a fiskális unió felé, azaz hogy ne csak a tagállamok monetárisrendszere legyen hasonló, hanem a költségvetési is. Megjegyzem: utóbbi nélkül nincs megfelelően működő valutaunió!
Akkor végülis Magyarország számára megérné az euró bevezetése?
Az euró bevezetése Magyarország számára nem csak lehetőség, hanem nemzetközi jogi kötelezettség. Az EU-s csatlakozási szerződésben vállaltuk, hogy „egyszer majd" a forintot euróra cseréljük. Az euróövezethez való csatlakozás nálunk elsősorban politikai akarat kérdése, bár pillanatnyilag az ehhez szükséges gazdasági feltételek egy részét nem teljesítjük. Érdekes, hogy a közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége is úgy látja, még nem vagyunk érettek az euró bevetésére! A megkérdezettek alig több mint negyede gondolta, hogy hazánk készen áll a forint lecserélésére.
A magyarok azonban realisták, s nem euróellenesek: kétharmaduk síkra száll az euró későbbi bevezetéséért.
Ön szerint mikortól fizethetünk euróval Magyarországon?
Eurócsatlakozási ügyben irtózom a céldátumoktól, mivel az eddigiek mind durván irreálisnak bizonyultak. 2028-2030 előtt nem látok reális esélyt a csatlakozásra. De addig sem ülhetünk ölbe tett kézzel! Minél fejlettebb a valutaunió – beleértve a védőhálókat – és a fiskális koordináció, annál indokoltabb a csatlakozás. És minél több tagállam csatlakozik az euróövezethez, annál nagyobb lesz a Magyarországra nehezedő politikai nyomás, hogy mi is teljesítsük a csatlakozási szerződésben tett vállalásunkat. Jelenleg az EU 28 tagjából már 21 tagja az euróövezetnek, az EU összlakosságának négyötöde használja az eurót hivatalos fizetőeszközként. Azt mindenki megérti, hogy a koronavírus járvány nehezítette a bevezetés gazdasági feltételeinek teljesítését, de ha vége a válságnak el kell gondolkodnunk azon, milyen stratégiát kövessünk euró-ügyben?
Egy dologban biztosak lehetünk: az euró nem fog megszűnni!
Még akkor sem, ha netán válságról válságra bukdácsolna is, ami nem valószínű.
(Cikkünk a Dobozi Istvánnal készült beszélgetés szerkesztett változata! A teljes írás a Haszon Magazin szeptemberi számában olvasható!)
NÉVJEGY:
Dobozi István a közgazdaság-tudományok kandidátusa. A Világbank volt vezető közgazdásza. Az Arizona State University és a Colorado School of Mines volt professzora és kutatója. Számos, az Egyesült Államokban és Magyarországon publikált energia- és világgazdasági témájú könyv,tanulmány és véleménycikk szerzője. Kommentárjait közölte a New York Times, Washington Post, Financial Times, Wall Street Journal, Chicago Tribune, Boston Globe és az Economist. Jelenleg magyar állampolgárként Floridában él.
