Különböző értékű euró bankjegyek egy radiátorba tömve, a finnek adatközpontok hulladékhőjéből fedeznék a távfűtést
Fotó: Shutterstock

A finnek kitalálták, hogyan lehet kiváltani a gázt a fűtésben

A Fortum finn közműszolgáltató bejelentette, hogy a Microsoft adatközpontjainak hulladékhőjét használja majd fel otthonok és vállalkozások fűtésére a fővárosban, Helsinkiben és környékén.



Bevett szokás fenntarthatóan

A Fortum bejelentése azzal egyidőben érkezett, hogy a Microsoft nyilvánosságra hozta új, megújuló energiával működő adatközpontjainak építési terveit. A két létesítmény helyét úgy választotta meg, hogy gond nélkül újra lehessen hasznosítani a számítógépes szerverek hűtése során keletkező hőhulladékot.

Finnországban széles körben alkalmazzák a távfűtést, mely során szigetelt, föld alatti csöveken keresztül szivattyúzzák a meleg vizet. A megoldás hagyományosan fosszilis tüzelőanyag-forrásokra támaszkodik.

A Fortum egy 900 kilométeres földalatti csőrendszert üzemeltet, amely 250 000 lakossági és vállalati ügyfelet szolgál ki Helsinki körzetében. A két cég szerint az adatközpontok a távfűtési rendszer hőellátásának 40 százalékát képesek fedezni.

Megosztott terhek

A Fortum tájékoztatása szerint 200 millió euróval támogatta az adatközpontok hőelnyelő technológiáját, ami az előzetes becslések szerint évente 400 000 tonnával csökkentené a létesítmények szén-dioxid-kibocsátását.

A Microsoft nem árulta el, mekkora összeget fektetett be a projektekbe.

Becslések szerint az adatközpontok megfelelő működéséhez évente 400-500 gigawattóra (GWh) energiára van szükség. Ez nagyjából annyi, mint más helyi iparági szereplők, például egy papír- vagy cellulózgyár éves igénye.

Mindenki jól jár

A Microsoft teljes egészében megújuló energiaforrásokból akarja üzemeltetni a létesítményeket. Jelenleg azt tervezi, hogy egy vagy több hosszútávú energiavásárlási megállapodással szerzi be a szükséges árammennyiséget. Az energiabeszállítók kilétét egyelőre homály fedi.

Ne hagyd ki!