A Kami vállalat platformját használó kisgyerek élvezi a tanulást, miközben egy könyvön repül
Fotó: Shutterstock

Mit tud a dolgozóinak vaskos jutalmat osztogató startup?

Egy új-zélandi technológiai vállalat annyira sikeres évet tudhat maga mögött, hogy a vezetőség minden egyes dolgozóját több millió forint értékű bónuszban részesítette.

A legfontosabb erőforrás

A tanárok és a diákok interakcióját, valamint az oktatási erőforrások megosztását segítő Kami platform idén az első helyet foglalta el a Deloitte Fast 50 indexén, amely a világ leggyorsabban növekvő vállalatait listázza. A 2013-ban alapított cég bevételei az elmúlt három évben 1177 százalékkal nőttek, szolgáltatásait már több mint 180 ország csaknem 30 millió tanára és diákja használja. A Kami platformját a pandémia alatt a tanárok ingyenesen igénybe vehették, ezért a bevételek drasztikusan visszaestek, de az oktatás világában tapasztalt globális átállásnak köszönhetően hamar megoldódott ez a probléma. A cég társalapítója, Hengjie Wang elmondta, hogy az elmúlt 18 hónapban olyan mértékben nőtt a cég, mintha valójában öt év telt volna el.

A vezetők nem fukarkodtak a bevételekkel, ugyanis minden egyes dolgozót 10 ezer új-zélandi dollár jutalomban részesítettek. Ez nagyjából 2,2 millió forintnak felel meg.

A csapattagjaink elképesztően sokat dolgoztak és rengeteg áldozatot hoztak az elmúlt 18 hónapban, hogy támogassák a világ tanárait és diákjait. Szerettük volna megköszönni a munkájukat és elismerni az érdemeiket

-mondta Wang a jutalommal kapcsolatban.

Valami elindult

Az elmúlt hónapokban több cég is jelezte, hogy kiemelkedő bónuszokkal és nagy értékű ajándékokkal kedveskedett a munkavállalóinak. Dánia leggazdagabb embere, Anders Holch Povlsen például mind a 17 ezer dolgozójának egyhavi fizetésnek megfelelő prémiumot adott. Döntését azzal indokolta, hogy a Bestseller nevű ruházati vállalata 2020 júliusa és 2021 júliusa között 563 millió dolláros profitot könyvelhetett el, ami kilencszerese az egy évvel korábbi eredményeknek.

A brit BT távközlési vállalat márciusban jelentette be, hogy minden alkalmazottja 1364 dolláros készpénz- és 682 dollár értékű részvénybónuszban részesül a világjárvány idején tanúsított helytállásuk elismeréseként.

Érdemes megemlíteni a Spanx ruházati vállalatot is, amelynek vezérigazgatóját a világ legjobb főnökének kiáltották ki, miután alkalmazottjait megjutalmazta fejenként kettő darab, első osztályra szóló repülőjeggyel, amellyel a világ bármely pontjára elutazhatnak. Továbbá mindenkinek adott 10 ezer dollárnyi, azaz nagyjából 3,1 millió forintnyi költőpénzt is.


Ne hagyd ki!