A Serena Williams és Usain Bolt által támogatott Let's Do This cég nevére hajazó felirat mögött széttárja a kezét egy ember alkonyatkor
Fotó: Shutterstock

Itt a példa, így nyerheted el Usain Bolt és Serena Williams támogatását

A 31 éves Alex Rose és a 29 éves Sam Browne 2017-ben alapította a Let's Do This startupot, amely alig néhány év alatt a „világ legnagyobb tömegsport piacterévé" fejlődött. A napjainkban több mint 15 ezer eseményt listázó oldal Serena Williams és Usain Bolt bizalmát is elnyerte annak ellenére, hogy az alapítóknak semmilyen tapasztalata nem volt programozás és vállalkozás terén sem. Nézzük, mi a titka a fiataloknak!


A kezdetek

Rose és Browne gyerekkoruktól kezdve ismerték egymást, de a University of Cambridge diákjakéntilettek barátok. Rose vegyészmérnöki és menedzsment szakon tanult, míg Browne teológiából, filozófiából és pszichológiából szerzett diplomát. Mindketten aktív tagjai voltak az egyetemi sportéletnek. Browne ekkoriban a részben általa alapított IGO Adventures vállalatnál dolgozott, amely elsősorban kalandtúrákat szervezett, míg Rose az Oliver Wyman vezetési tanácsadó cégnél kapott munkát. A Let's Do This ötlete egy kocsmai beszélgetésen fogalmazódott meg bennük, amikor arra panaszkodtak egymásnak, hogy milyen nehéz ráakadni és benevezni a különböző sporteseményekre. Nem sokkal ezután létrehozták a leendő vállalatuk első, kezdetleges felületét. Egy probléma volt a dologgal, mégpedig az, hogy egyikük sem értett az informatikához, ezért tőkére volt szükségük, hogy kiszervezzék a szükséges feladatokat.

Az angyalok szárnyai alatt

Mielőtt a teniszcsillag és a sprintkirály belépett volna a képbe, az ifjú vállalkozók körülbelül 150 ezer angol fontnyi támogatáshoz jutottak angyalbefektetőknek, főleg amatőr sportolóknak köszönhetően, akikkel a baráti társaságukon keresztül kerültek kapcsolatba. Rose és Browne hamar rájött, ez a tőke sem lesz elég ahhoz, hogy kellően megfizessék a platform megépítéséhez szükséges szoftvermérnököket, ezért további egymillió fontot vontak be a már jól bejáratott angyalaiktól. Rose hozzátette, hogy nagyon nehéz dolguk volt, rengeteg emberrel kellett beszélniük, mire néhányukat rá tudták venni, hogy beszálljanak,

de ha találsz egy problémát, amely iránt az emberek szenvedéllyel viseltetnek, akkor mindig lesznek olyanok, akik hajlandóak támogatni az izgalmas ötletedet

California Dreamin’

A Let's Do This 2018-ban, alig egy évvel az alapítás után érte el az első igazi áttörést, amikor Rose-ék az akkorra már hatfős csapatukkal ellátogattak a kaliforniai Palo Alto-ba, hogy részt vegyenek a világ legismertebb inkubátora és befektetője, az Y Combinator programjában. Egyebek között az AirBnB és a Reddit is ennek a programnak köszönheti a kezdeti sikereit. Innen kezdődtek az izgalmak. A Reddit alapítójának, Alexis Ohanian-nek megtetszett a Let's Do This, és a programban fel is vette a kapcsolatot a fiatalokkal. Ha valaki nem tudná, Ohanian történetesen Serena Williams férje. Miután a gyerekkori barátok magukhoz tértek a program egyik legbefolyásosabb és legismertebb üzletemberének érdeklődése okozta sokkból, megkérték Ohanian-t, hogy mutassa be őket a feleségének. A teniszcsillagnak tetszett az ötlet, és a 2014-ben alapított Serena Ventures kockázati tőkealapjával be is szállt az üzletbe.

Az alapítók Kaliforniában Pete Flint-tel, az NFX tőkealap partnerével is kapcsolatba léptek. Végül az NFX vezette a vállalat magvető finanszírozási fordulóját, amelyben Williams közreműködésével összesen ötmillió dollárt gyűjtöttek.

Kocsmai kalandok

Nem sokkal később Browne-nak hála Usain Bolt-ot is meggyőzték a támogatásról, méghozzá a többszörös olimpiai aranyérmes londoni bárjának megnyitóján. Browne elment az eseményre, és addig erősködött, míg Bolt beleegyezett, hogy együtt ebédeljenek. Ahogy mondani szokás, a többi már csak történelem.

A Let's Do This alig öt év alatt több mint 31 millió dollárnyi, átszámítva nagyjából 9,61 milliárd forintnyi tőkét vont be, éves bevételét pedig 3,2 millió dollárra becsülik. Rose és Browne esete remekül példázza, hogy milyen sokat lehet elérni a vállalkozó porondon, ha valakiben megvan a kellő kurázsi.

Rose azt is hozzátette, valószínűleg a naivitás és a túlzott magabiztosság kombinációja miatt vágtak bele az üzletbe, és ha pontosan tudják, milyen kötelezettségekkel jár egy vállalkozás vezetése, nem biztos, hogy most itt tartanának.

Ne hagyd ki!