Egy hét alatt hoztak fiatalabb állapotba sejteket amerikai kutatók
Fotó: Shutterstock

Sikerült visszafordítani a sejtek öregedését

Hat olyan szert fedeztek fel amerikai tudósok, amelyekkel sikeresen fordították vissza sejtek öregedését, vagyis megfiatalították azokat. A kutatásukat egy Nobel-díjas korábbi eredményeire építették.


Visszafordították a sejtek öregedését amerikai kutatók

Csupán kémiai anyagok segítségével hoztak fiatalabb állapotba sejteket az amerikai Harvard Medical School tudósai - írja az Aging tudományos portál.

Korábban rendkívül drágák és időigényesek voltak az öregedés visszafordításával kapcsolatos kísérletek, hiszen elsősorban genetikai szerkesztésen alapultak. Azonban most a kutatók a Nobel-díjas Shinya Yamanaka nevéhez köthető Yamanaka-faktorokat (ez négy fehérjét takar: Oct4, Sox2, Klf4, c-Myc) kezdték vizsgálni. Ezek a fehérjék hozzájárulnak a sejteket indukált pluripotens őssejtekké (iPSC) alakításához, amik aztán bármilyen sejté képesek átalakulni.

A tudósok abból indultak ki, hogy felhasználhatják a Yamanaka-faktorokat régi sejtek iPSC-vé alakításához, amivel nemcsak lassítani tudnák az sejtöregedést, hanem vissza is fordíthatják. Azonban ennek a folyamatnak a beindításához kellett találniuk egy speciális molekulát. A HVG megjegyzi, nem egy, hanem hat koktélt sikerült felfedezniük, ami alkalmas a célra. Ezek egy hét alatt hozták fiatalabb állapotba a sejteket.

Most azon dolgoznak, hogy a jövőben embereken is kipróbálhassák a fiatalító eljárást - írja az IFLScience.

Étkezéssel és testmozgással is lassítható az öregedés üteme

Egyébként a kisebb kalóriabevitel lassíthatja az öregedés ütemét, és megnövelheti az egészséges felnőttek élettartamát az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute of Aging) Nature Aging folyóiratban publikált tanulmánya szerint.

Az Intézet kutatásában 220 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt vett részt. Őket arra kérték, hogy 25 százalékkal csökkentsék a napi kalóriabevitelüket két éven keresztül. Egy másik csoport kutatási alanyainak a feladata pedig az volt, hogy ne változtassanak a korábbi táplálkozási szokásaikon 24 hónapig. Az összes résztvevő testtömeg-indexe (BMI) 22 és 27 között volt.

A résztvevők nem tartották be szigorúan az étrendet: körülbelül 12 százalékkal csökkentették a kalóriabevitelüket. Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy változást figyelhessenek meg a kutatók.

Algoritmussal vizsgálták a szakemberek, hogyan változnak az alanyok DNS-biomarkerei a vérben a projekt alatt. Magyarán azt mérték, milyen sebességgel öregszenek. Kimutatták, a csökkentett kalóriabevitelű csoport 2–3 százalékkal lassabban öregedett, mint azok, akik normál étrenden voltak. A szakemberek szerint emellett a korai halálozás kockázata 10–15 százalékkal mérséklődhetett.

Azonban kérdéses, mennyire tartós a folyamat, kitar-e a két év elteltével is. Ennek vizsgálatához új kutatást terveznek. Egyébként a kedvező eredményeket a szakemberek sejtszintű változásoknak tulajdonítják, bár egyelőre nem tudják bizonyítani. A kevesebb kalóriabevitel miatt a szervezet hatékonyabban használhatta fel a rendelkezésre álló erőforrásokat.

A szakemberek felhívták rá a figyelmet, hogy az öregedés szempontjából a kalóriabevitel csökkentése mellett a kiegyensúlyozott táplálkozás és a testmozgás is komoly jelentőséggel bír. Emellett a kalóriacsökkentés sem mindig célravezető. Különösen akkor nem, ha alapbetegségekben szenved valaki. Részben ezért a diéták előtt szükséges kikérni a szakorvosok tanácsát.

Ne hagyd ki!