TPM, azaz Trusted Platform Module
Fotó: Shutterstock

TPM hardver is kell hozzá, hogy telepítsük az új Windows-t

A PC-k jelentős része nem felel meg a Windows 11 fogadására, pedig lassan végleg leáll a 10-es operációs rendszerek fejlesztésével a Microsoft. A legtöbb gépből a TPM hardver hiányozhat.


Elégtelen rendszerkövetelmények

A Windows 11 minimális hardverkövetelményeinek a PC-k 43 százaléka nem felel meg, ezért nincs más lehetőségük, mint a 10-es operációs rendszer használata a Lansweeper friss felmérése szerint. A program telepítésének jelentős elvárásai vannak. Az újabb számítógépeknél is gyakran előfordul, hogy nem tartalmazzák az egyik követelményt, a TPM-et (Trusted Platform Module). Ez a hardverkomponens felel például a titkosítási kulcsok tárolásáért és egyéb biztonsági funkciókért – írja a hwsw.

A szükséges RAM mennyiséget a gépek 92,85 százaléka tartalmazta, ezzel állnak legjobban az eszközök. Közel 65 százalék teljesítette a TPM-re vonatkozó előírást is. A gépek 20 százalékába kellene beszerelni ezt a komponenst, viszont 15 százalékába telepíteni sem lehet.

Tavalyhoz képest 12 százalékkal nőtt a CPU és TPM követelményeket teljesítő eszközök aránya. Ezzel az ütemmel nagyjából 2026-ra lehet minden szervezeten belül használt gép alkalmas a Windows 11 futtatására. A Windows 10 támogatásának időszaka 2025. október 14-én ér véget, tehát akkortól ehhez a verzióhoz már nem érkeznek biztonsági frissítések.

Lassan leáll a Windows 10 fejlesztése

A Microsoft a napokban jelentette be azt is, hogy a továbbiakban csupán évente egyszer kap a verziószámát megváltoztató óriásfrissítést a Windows 10. Emiatt a verziók életciklusa hosszabb lehet a korábban tapasztaltnál, ami nem rossz hír a program felhasználóinak.

Emellett a Microsoft már csak egyszer fogja frissíteni a Windows 10 tavaly tavasszal kiadott 21H1-es változatát. A May 2021 Update néven is emlegetett rendszerhez idén december 13-án érkeznek utoljára biztonsági frissítések. A Windows 10-es vagy 11-es rendszerű számítógépek nagyjából negyedét érintheti a változás, hiszen az AdDuplex júniusi adatai szerint ezen gépek 23,9 százalékán ez fut.

Valószínűleg a Microsoft automatikusan frissíti a felhasználóit a 21H2 jelzésű utódjára, azonban tömegek lehetnek, akiknél valamiért nem települ a frissítés. Ők a Windows 10 letöltési oldalán lévő segédprogrammal oldhatják meg az aktuális főverzió telepítését.

A számítógépen futó Windows 10 verziójára a Gépház alkalmazás RendszerNévjegy oldalán lehet rákeresni a Windows-specifikációk bekezdésben.


Ne hagyd ki!