Van olyan modell, amelyiknél 44 százalékos drágulást mértek 12 hónap alatt
Fotó: Shutterstock

Tényleg ilyen drágák a népszerű használt autók? Tényleg

Jellemzően sokat drágultak a használt autók Magyarországon az elmúlt 12 hónapban. A legnépszerűbb modellek közül különösen megemelkedtek a Ford Focus-ok és a Volkswagen Golfok árai. Mutatunk néhány piaci leget!


Drágultak a használt autók

2022 végén nagyjából 4,1 millió személyautó volt forgalomban Magyarországon. Idén márciusban pedig több mint 72 ezer használ autó cserélt gazdát hazánkban, ami igen magas számnak mondható ezen a piacon. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint az év hátralevő részben is havi átlagban megmaradhat az átírásokra vonatkozó 70 ezerhez közeli mennyiség.

A piaci aktivitás visszatérésében szerepet játszhatott az a tény, hogy a téli szezon elmúltával oldódott a rezsiköltségek által keltett bizonytalanság, a vásárlók így ismét nagyobb számban mernek tartós cikkekre költeni. Ugyanakkor újra egyre több használt kocsit importálnak, és az újautó-beszállítások is lassan növekvő pályára kerültek. A korábbi gépjárművek lecserélésével ezek is mind pótlólagos forgalmat eredményeznek a belföldi használtautó-piacon

- nyilatkozta a szakember a VG-nek.

44 százalékos drágulás egy év alatt

Hozzátette, a JóAutók.hu-n a legnépszerűbb modellek az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. Ezek közül a Focus drágult leginkább. 2022 márciusában valamivel 3,6 millió forint felett volt az átlagára, az előző hónapban viszont több mint 5,2 millió, ami nagyjából 44 százalékos növekedést takar. Utána a Golfnak árszintje ugrott a legnagyobbat (körülbelül 39 százalékot) a vizsgált időszakban, így manapság átlagosan nem sokkal 4,7 millió alatt kínálják ezeket az autókat. A Swiftért 32 százalékkal kértek többet (2,8 millió forintos átlagár) idén márciusban, azonban az Astra nagyjából tartotta az árát (szintén 2,8 milliós átlag) az elmúlt 12 hónapban.

Az újautó-eladások visszaesése miatt folyamatos a hazai személyautó-állomány öregedése. 2022-ben ez az érték már 15,4 évre nőtt, ami természetesen a használtautó-piacon megforduló járművek korösszetételében is megmutatkozik: a gazdát cserélő használt kocsik több mint 75 százaléka legalább 10 éves. Változást ebben a tendenciában csak az újautópiac további jelentősebb élénkülése hozhat

- tette hozzá az igazgató.

A Tesla lett a világ legértékesebb autómárkája

Egyébként a Brand Finance szervezet autóipari márkaérték-rangsora alapján a tavalyi harmadik helyéről az első pozícióba került, tehát a világ legértékesebb autómárkája lett a Tesla. A villanyautókat gyártó cég egy év alatt 44 százalékkal növelte a márkaértékét, így jelenleg meghaladja a 66,2 milliárd dollárt.

Az amerikaiak sikeréhez az is hozzájárult, hogy a tavalyi első két helyezettnek az értéke beszakadt. A Mercedes-Benz 3 százalékos esés után 58,8 milliárd dollár környékén áll, a Toyotát pedig 18 százalékos zuhanást követően nagyjából 52,5 milliárd dollárra értékelik.

Bár rekordszámú eladást ért el a Tesla az előző negyedévben, így sem tudta megelőzni az elsőszámú riválisát a villanyautópiacon. Amíg az amerikaiaknak 422 875 autót sikerült eladniuk az első három hónapban, a kínai BYD 552 076 járművet értékesített.

Ne hagyd ki!