Sokáig tartotta magát az agykárosító benzin

Tankolás egy benzinkútnál

Photo by Wassim Chouak on Unsplash

Sokáig tartotta magát az agykárosító benzin

Nyolcvan évig keverték a súlyosan egészségkárosító ólmot a benzinbe, amit szabadalmi joggal védettek le a gyártók.



Anyagi érdekből használták

Leáldozott az ólmozott benzin kora – jelentette be hétfőn az ENSZ Környezetvédelmi Programja. Az üzemanyag utolsó algériai készletét is elhasználták ugyanis júliusban, a forgalmazása ellen 19 éven át folytatott kampány eredményeként. Noha kezdettől fogva tudták, hogy súlyosan mérgező az ólom, 1920-tól nyolcvan évig keverték a benzinbe, mert megakadályozza a motor "kopogását". Erre a célra az alkohol is megfelelő lett volna, de azt nem lehetett levédetni a gyártóknak, mint a speciális ólomkeveréket.

Az ólom szennyezi a környezetet, a levegőt és a talajt, valamint az ivóvizet, szív-és érrendszeri betegségeket, stroke-ot és daganatos betegségeket okozhat. Emellett az üzemanyagban lévő ólom-tetraetil károsan hat az emberi agy fejlődésére, különösen a gyerekeknél. Magyarországon 2004-ig lehetett ólmozott üzemanyagot forgalmazni. Utolsóként Algéria és Irak, két kőolajtermelő ország tett 2015-ben ígéretet arra, hogy idővel végleg felhagy forgalmazásával.

Ne hagyd ki!