Lavinát indított el a Tesla döntése?
Fotó: Shutterstock

Lépett az egyik rivális a Tesla merész húzására

A Tesla a napokban jelentette be, hogy több modelljének jelentősen csökkenti az árát. Nem kellett sokat várni a riválisai válaszlépésére: más amerikai villanyautó-gyártó is árcsökkentésbe kezdtek.


Árcsökkenés a Teslánál

Szinte a teljes modellpalettájának árait jelentősen csökkentette a Tesla a napokban. A legolcsóbb Model 3-as árszinje nagyjából 2,7 millió forinttal mérséklődött, a legalacsonyabb árfekvésű Model Y pedig 5 millió forinttal lett olcsóbb a kedvezmények nélkül. Ráadásul a szakértői vélemények szerint a Model Y még olcsóbbá válhat a közeljövőben.

A Tesla az alapáron szinte teljes felszereltséget kínál, és le tudja szállítani a megrendelt autóit 1-3 hónapon belül. Azzal, hogy lassan az összes gyárában felfuttatja a termelést, komoly helyzeti előnyhöz juthat a többi piaci szereplővel szemben.

Követi a rivális a Tesla példáját

A Carscoop.com szerint egy másik amerikai villanyautó-gyártó, a Lucid is követi a Tesla példáját, és 7500 dolláros (nagyjából 2,7 millió forintos) kedvezményt ad azoknak, akik a Lucid Financial Services szolgáltatásaival lízingelnek új Air elektromos autót. Ez a 2021 őszén piacra kerülő villanyautó a Tesla Model S riválisának tekinthető.

A maximum 1126 lóerőre képes Airnek tavaly novemberben mutatkozott be a Saphire névre keresztelt csúcsmodellje. A HVG megjegyzi, hogy a Lucid Air Saphire három villanymotorjának összteljesítménye meghaladja az 1200 lóerőt, így a világ legerősebb elektromos szedánja. Viszonyításképp, a Tesla Model S Plaid 1020 lóerős.

A Lucid Air Saphire alapára 249 ezer dollár, azaz nagyjából 91 millió forint (a Plaid alapára 115 ezer dollár). Kevesebb mint 1,89 másodperc alatt „futja le” a 0-96 km/h-s sprintet, valamint 3,87 másodperc alatt gyorsul 0-ról 160 km/h-ra. A végsebessége pedig 330 km/h. A vállalat néhány hónapja Európában is értékesíti a modelljeit.

Sokat veszíthettek a Teslán a befektetők

Egyébként az árcsökkentésre a piaci visszaesés miatt lehet szüksége Elon Musk cégének. A Teslákra sokáig nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, így nem szabott gátat a terjeszkedésüknek a drága árcédula. Azonban Kínában csökkent az igény az autóikra, ami átmeneti gyárbezáráshoz vezetett. Emellett Európában is kezdték megszorongatni a versenytársak a vállalatot.

A Tesla részvényárfolyama a története legrosszabb szereplését hozta tavaly. Éves alapon 72 százalékos mínuszban is járt 2022-ben. Ennek csak a shortolóik örültek, hiszen összesen 15 milliárd dollár körüli haszonhoz jutottak. Viszont a nagybefektetőik végül 40 százalék feletti bukást könyvelhettek el.

Az elemzők a leárazás miatt a keresletük élénkülését prognosztizálják, valamint úgy gondolják, hogy a lépés több villanyautó-piacon is árversenyhez vezet.

Ne hagyd ki!