Erősítheti a bankjegyek szerepét az EU
Fotó: Shutterstock

Nem hagyja kiszorítani a bankjegyeket és érméket az EKB

A kizárólag elektronikus fizetési lehetőségek elleni fellépést javasol az uniós kormányoknak az Európai Központi Bank (EKB). Az euróövezetben mindenhol kötelezővé tennék az euróbankjegyek elfogadását az elektronikus fizetés mellett.


Szükség van a papírpénzre az EKB szerint

Annak érdekében, hogy megvédje a készpénzes fizetés lehetőségét, azt javasolja az EKB, írják elő a kormányok, ne zárhassák azt ki a kereskedők és a szolgáltatók az Európai Unióban.

A kizárólag kártyás fizetést lehetővé tevő kereskedelmi gyakorlat túlzott elterjedése súlyosan aláásná az euróbankjegyek és érmék törvényes fizetőeszköz státuszát. A rendelettervezetbe egy új rendelkezést kell beilleszteni, amely egyértelműen jelzi, hogy a készpénz előzetes egyoldalú kizárása tilos

- áll az EKB jogi véleményében.

A Központi Bank a javaslatát azzal indokolja, a készpénzhasználat megmaradása igen lényeges például a bevándorlóknak, az időseknek, a fogyatékkal élőknek, a szociálisan kiszolgáltatottaknak és a kiskorúaknak.

Az economx megjegyzi, az eredeti rendelettervezet ennél enyhébb szabályokat tartalmaz. Aszerint a nemzeti kormányoknak csak figyelniük kellene a készpénz használatát kizáró fizetési formák terjedését. Amennyiben azok egy bizonyos arány fölé emelkednének, akkor kellene lépniük. Csak bizonyos kiskereskedelmi egységekben - például gyógyszertárakban vagy újságárusoknál - tennék kötelezővé a készpénz elfogadását.

Több ATM-eket kell telepíteni Magyarországon

Egyébként a MNB rendeletben írta elő januárban, hogy a hazai bankoknak növelniük kell a készpénzfelvételre alkalmas automatáik (ATM-ek) számát. A hálózatfejlesztés szinte minden hazai nagybankot érint. A fejlesztéshez a pénzintézeteknek előbb a saját ATM-jeiket kellett felmérniük, vagyis azt, hol mennyi automatával rendelkeznek.

Az adatok előzetes értékelése alapján a tervezett új ATM-telepítések után az érintett bankok által üzemeltetett ATM-ek mennyisége mintegy 4200-4300 darabra nő, azaz megközelítőleg a Covid-19 járvány előtti, 2019-es szintet éri majd el

- idéztük korábban a jegybank tájékoztatását.

A számítások szerint mindez 400-500 új ATM telepítését jelentheti a 2023 év eleji ATM-számhoz képest. A hálózatbővítéssel pedig várhatóan tovább növekszik a ki- és befizetésre is alkalmas okos bankautomaták száma.

Hazánkban az egy főre jutó ATM-ek darabszáma messze elmarad a hozzánk hasonló méretű nyugat- és közép-európai országokétól, miközben az egy ATM-re jutó készpénzforgalom értéke a legmagasabb Magyarországon az európai országokkal való összevetésben, amely érték folyamatosan növekszik

- tette hozzá akkor az MNB.

Ne hagyd ki!