Csúcson a folyószámlahitelek: erre költhették a pénzt a magyarok
Megkeresed az átlagbért? Ekkora hitelt tudsz felvenni
Fotó: Shutterstock

Egyre jobban eladósodnak a magyarok - de mire költik a pénzt?

Az új jelzáloghitelek összege két és félszerese az előző évinek, és az emberek 54 százalékkal több új személyi kölcsönt vettek fel, mint tavaly. Szeptemberben csúcsra jutottak a folyószámlahitelek is. Az idei év rekordot dönthet a lakáshitelpiacon is, miközben a betétek állománya csak a forint gyengülése miatt emelkedett.


Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a magyarok, mint az idén szeptemberben. Ennek hátterében az iskolakezdés miatti kiadások állhatnak, ami ami áruhitelek és személyi kölcsönök összegét is megdobta.

Az MNB adatai szerint a betétek állománya csak a forint gyengülése miatt emelkedett, míg a hitelek összege az új kölcsönök révén történelmi csúcsot döntöttek, elérve a 10 824 milliárd forintot - derül ki a Bank360 elemzéséből. A folyószámlahitelek összege 267 milliárd forintra nőtt, ami 2020 márciusa óta a legmagasabb érték.

Hitel hitel hátán

Szeptemberben a személyi kölcsönök iránti kereslet is jelentős volt, 76,5 milliárd forintnyi új kölcsönt vettek fel, ami 54 százalékkal több az előző évhez képest. Az átlagos hitelösszeg emelkedett, elérve a 2,6 millió forintot, annak ellenére, hogy a kamatok csak lassan csökkennek.

Az alacsonyabb kamatok kedveztek a lakáshitelek piacának is: az új jelzáloghitelek összege szeptemberben 114 milliárd forint volt, amely két és félszerese az előző évinek. A magasabb hitelösszegek mögött részben a lakásárak növekedése és a csökkenő THM-ek állnak, így az adósok nagyobb összeget igényelhettek.

A babaváró hitel iránti kereslet is stabil maradt, szeptemberben 19,75 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a fiatal házaspárok. Az első kilenc hónap adatai alapján az idei év rekordot dönthet a lakáshitelpiacon is, amit az alacsonyabb kamatok, a lakásárak emelkedése és a kedvező önerő-szabályok is elősegítettek.

Minden drágul

Nem könnyíti majd meg az emberek pénzügyi helyzetét az sem, hogy lejárt a moratórium, így januártól a pénztárcánkon érezzük a kormány által megemelt tranzakciós illeték átutalási és készpénzfelvételi költségek emelkedéséhez vezető tételeit. Ezt a bankok idén még nem háríthatják át ügyfeleikre, 2025-ben azonban már megtehetik, és - miként az OTP bejelentése mutatja - meg is teszik. Tavasszal pedig újabb áremelések jöhetnek.

Ne hagyd ki!