A kisgyerekek könnyen lenyelhetik az apró tárgyakat
Fotó: Shutterstock

Nagy baj lehet, ha egy kisgyerek lenyeli a ruhadíszt, lépett a hatóság

A termékbiztonsági szakemberek a három év alatti gyermekeknek készült, strasszokkal, gyöngyökkel vagy szegecsekkel ékesített lábbeliket, ruhákat vizsgáltak. A huszonegy lábbeli és ruha közül a laboreredmények alapján mindössze egy szandál és egy kardigán maradhatott forgalomban - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Meg is fulladhat a gyermek

Az ITM akkreditált műszaki laboratóriuma a ruhákra, cipőkre varrt vagy ragasztott apró díszítések felerősítési szilárdsági vizsgálatát végezte el. Ha a strasszok, flitterek, gyöngyök könnyen leszedhetők, leszakadhatnak, a légutakba kerülve fulladásveszélyesek lehetnek.

A termékbiztonsági szempontból gyanús tizenöt gyermekruhából és hat gyermeklábbeliből egy-egy híján mindegyik viselését kockázatosnak találták. A tizenkilenc megbukott terméket a fogyasztóvédelmi hatóság levette a polcokról, a súlyos kockázatúakat a vásárlóktól is visszahívják. A keresztelőruhák, rugdalózók, mamuszcipő és egyebek táblázatos listája a Fogyasztóvédelmi portálon érhető el.

Az importtal van a gond

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: Magyarország az elmúlt években ruházati termékek miatt küldte be a harmadik legtöbb jelzést az európai termékriasztási rendszerbe. Az uniós tagállamok rangsorában dobogós helyet érő számú összes magyar riasztás több mint tizede divatcikkek veszélyes hibáira, hiányosságaira figyelmeztetett. A mostani ellenőrzésnek kivétel nélkül importból származó portékák estek áldozatául.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar gyártók termékei biztonságosak

- hangsúlyozta a helyettes államtitkár.


Ne hagyd ki!