Megváltozott a kínai cég kereskedelmi gyakorlata
Fotó: Shutterstock

Neked is feltűnt? Visszafogta magát a Temu

Agresszív kereskedelmi gyakorlattal próbálkozott a Temu a virtuális térben az elmúlt hónapokban a magyar piacon. Azonban valami megváltozott a közelmúltban: igencsak visszafogta magát a kínai kereskedelmi cég. A változásnak köze lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatához.


Visszafogta magát a Temu

Jelentős változás állt be a Temu webáruház marketingstratégiájában. Az online teret az elmúlt hónapokban ellepő hirdetéseik és promócióik száma drasztikusan csökkent. A Google és a Facebook felületein sem követik az eddigi intenzív, meglehetősen agresszív reklámozási gyakorlatot, valamint a honlapjukról is eltűntek a vásárlást sürgető üzenetek.

A Temu mögött a PDD Holdings áll, amely főként leértékelt árucikkeket kínál. Ezeket jellemzően Kínából, közvetlenül a vásárlókhoz szállítják.

A cég magyarországi kereskedelmi gyakorlatának a változása leginkább azzal magyarázható, hogy március közepén eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal. Pontosabban a webshopot Európában működtető Whaleco Technology Limited ellen.

Az Economx megjegyzi, Magyarországon kívül például Németországban is hasonló aggályok merültek fel a Temu üzleti gyakorlata miatt. Ott a fogyasztóvédelmi szervek manipulatív technikák alkalmazásával vádolják a webáruházat.

A Temu válasza a GVH versenyfelügyeleti eljárására

Megszokott gyakorlat Magyarországon, hogy a globális technológiai vállalatokat és online platformokat eljárások lefolytatásával vizsgálja a GVH. Együttműködünk a versenyhatósággal, és mindent megteszünk, hogy megfeleljünk a legszigorúbb magyar előírásoknak is

-idéztük márciusban a Temu szóvivőjét.

A GVH eljárása az alapján indult, hogy a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytatott a mögötte álló cég, ami alkalmas lehetett arra, hogy megtévessze a fogyasztókat. A vállalkozás az általa értékesített termékeknél „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikált bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem volt fellelhető a találatok között.

Továbbá a GVH észlelte, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé. Például: „már csak 4 maradt”, „majdnem elfogyott”, „megvásárolva 1 perccel ezelőtt” „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”, „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”, „A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”. Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában.

Ne hagyd ki!