A Twitter milliós vérdíjat tűzött ki a kissé előítéletes számítógépes hibákra

Most könnyen kereshetsz egymilliót a Twitter hibájából

Akár 3500 dolláros (egymillió forint) pénzjutalomban is részesülhetnek azok az emberek, akik azonosítanak egy szoftveres hibát a Twitter képvágó forráskódjában.



A Twitter 2018-ban vezetett be a platformjaira egy új „képvágó" funkciót. Ez az algoritmus a platformra feltöltött felvételeket pásztázta azzal a céllal, hogy a felhasználók tartalmainak előnézeti képét a lehető legideálisabban jelenítse meg. Tehát ha valaki feltöltött magáról egy képet, de az előnézeti borítón csak a csuklója látszott, akkor az algoritmus korrigálta, és például az arcát tette a „reflektorfénybe". Ez mind szép és jó, de sokan azzal vádolták a Twittert, hogy az automatizált képvágó algoritmusa a fehérebb bőrű embereket helyezte előtérbe. Nagyon úgy néz ki, hogy a közösségi média platform szakemberei nem tudták beazonosítani, hogy az algoritmus miért mutat rasszizmusra utaló jeleket, ugyanis a napokban „vérdíjat" tűztek ki a képvágó funkció szoftveres hibáira.

Algoritmikus előítéleti verseny

A cég májusban már megosztotta az algoritmus forráskódját más érdeklődőkkel a potenciális hibák feltárásnak érdekében, ezt viszont most egy lépéssel tovább vitte. A Twitter azt szeretné, ha a közösség tagjai segítenének azonosítani, hogy milyen megkülönböztető tevékenységeket végez az algoritmus. Magyarán a résztvevők dolga, hogy olyan hibákat találjanak a programban, amelyek eddig rejtve voltak a fejlesztők elől. Rumman Chowdhury, a Twitter gépi tanulással kapcsolatos etikai, átláthatósági és elszámoltathatósági csoportjának igazgatója egy tweetjében azt írta, hogy egyedül nem tudják megoldani az említett problémákat, így azt remélik, a Twitter közössége segítségükre lehet.

A Twitter úgy jellemezte a pénzdíjas versenyt, mint „az iparág első algoritmikus előítéleti versenye". A verseny első helyezettje 3500 dollárt, a második 1000 dollárt, míg a harmadik 500 dollárt vihet haza.

Ne hagyd ki!