A WhatsApp november elsején frissíti a népszerű chat-applikációt, amelynek következtében egyes telefonokon többé nem fog működni a szolgáltatás.


Tervezett elavulás

A vállalat tájékoztatása szerint a november elsején esedékes frissítéssel változni fognak az app rendszerkövetelményei is. Az alkalmazás november után az alábbi telefonokon továbbra is elérhető lesz:

  • Androidos készülékeken, amelyek 4.1-es vagy újabb rendszert használnak
  • iPhone készülékeken, amelyek iOS 10-es vagy újabb rendszert használnak
  • azokon a készülékeken, amelyek KaiOS 2.5.1-es vagy újabb rendszert használnak

Minden telefonon, amelyen régebbi verziójú operációs rendszer van telepítve, használhatatlan lesz a WhatsApp. Fontos megjegyezni, hogy az érintett telefonok nagy része több mint 10 éve került a piacra, így valószínűleg kevés embernek fog bosszúságot okozni a WhatsApp döntése. Megalapozott lépésről van szó, ugyanis a 10 évnél régebbi telefonok már nem felelnek meg a mai technológiai elvárásoknak. Az appok folyamatosan frissülnek, amelyeket értelemszerűen a szakemberek az új modellekre szabnak. A régi telefonok pedig már nem igazán tudnak megbirkózni a nagyobb igényű szoftverekkel, ami végső soron kibervédelmi kockázatot eredményez. A Business Insider utánajárt, mely telefonok érintettek.

Az alábbi készülékeken szűnik meg a WhatsApp:

Apple:

  • iPhone 4s és régebbi iOS készülékek

Samsung:

  • Galaxy Trend Lite
  • Galaxy Trend II
  • Galaxy SII
  • Galaxy S3 mini
  • Galaxy Xcover 2
  • Galaxy Core
  • Galaxy Ace 2

LG

  • Lucid 2
  • Optimus F7
  • Optimus F5
  • Optimus L3 II Dual
  • Optimus F5
  • Optimus L5
  • Optimus L5 II
  • Optimus L5 Dual
  • Optimus L3 II
  • Optimus L7
  • Optimus L7 II Dual
  • Optimus L7 II
  • Optimus F6
  • Enact
  • Optimus L4 II Dual
  • Optimus F3
  • Optimus L4 II
  • Optimus L2 II
  • Optimus Nitro HD és 4X HD
  • Optimus F3Q

Huawei:

  • Ascend G740
  • Ascend Mate
  • Ascend D Quad XL
  • Ascend D1 Quad XL
  • Ascend P1 S
  • Ascend D2

ZTE

  • Grand S Flex
  • V956
  • Grand X Quad V987
  • Grand Memo

Sony

  • Xperia Miro
  • Xperia Neo L
  • Xperia Arc S

Továbbá a HTC Desire 500 és a Lenovo A820.

Abban az esetben, ha a készülékedet megtaláltad a listában, és aktívan használod a WhatsApp-ot, javasoljuk, hogy a Google Drive-ba vagy az iCloud-ba mentsd le a beszélgetéseidet.

The Conversation

Friss

Fotó: airbus.com

Nyáron már termel a gyulai Airbus-gyár – Ilyen helikoptereket láthat el

Jövő júliusban kezdi meg a termelést a gyulai Airbus-gyár, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Gigabírság: A versenyhivatal lecsapott Bige László cégére és társaira

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A hivatal 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki. A Nitrogénművek közölte, hogy egyelőre részletesen tanulmányozza, de érdemben elutasítja és bírósági úton mindenképpen megtámadja a döntést.


TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Így néz ki Magyarország első elektromos autója – Mutatjuk a fotókat!

Ma megkezdték a Mercedes-Benz EQB sorozatgyártását Kecskeméten. Ez az első tisztán elektromos meghajtású modell, amelyet Magyarországon gyártanak.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!