2024 egészében az Európai Unióban 3,3, Magyarországon 12,8%-kal emelkedett a lakások átlagára az előző évihez mérten. Magyarországnál csak Bulgáriában volt nagyobb mértékű a drágulás - közölte a KSH.
2024 IV. negyedévében az Európai Unióban a lakáspiaci árak 4,9%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Franciaország és Finnország kivételével mindegyik országban nőttek az átlagárak, Magyarországon az egyik legjelentősebb ütemben, közel 13%-kal. Térségünkben általánosságban nagyobb mértékű drágulás volt megfigyelhető, mint az unió egészében, de ennek mértéke a másik három visegrádi országban a hazainál alacsonyabb, 7,9–10,4% közötti volt - írja a Portfolio.
A visegrádi országcsoportból a magyar után a lengyel áremelkedés volt a második legmagasabb, 10 százalék feletti, majd a csehek és a szlovákok következnek.
Tíz éves távlatban Európa-bajnok a magyar áremelkedés
Ha 2015-től nézzük a lakásárak változását az EU-tagországokban, akkor a magyar áremelkedés toronymagasan az első. Tíz év alatt a négyszeresére (300 százalékkal) lettek drágábbak a lakások, házak. Erősebb áremelkedés még Litvániában, Portugáliában és Csehországban volt megfigyelhető. A lista végén Olaszország, Ciprus és Finnország található, ahol nagyjából duplázódtak az árak.
Lassan az új építésű lakásoknál a magyar panelár
Nemrég írtunk arról, hogy a felújított, jó állapotú budapesti panellakásokat 900 ezer és 1,5 millió, újszerű vagy felújított tégla lakásokat 1,1-2,4 millió, míg az új építésű lakásokat pedig 1,1-2,7 millió forintos négyzetméterárak között kínálnak ma Budapesten. Azaz kezd összeérni a felújított panelok és az új építésű lakások négyzetméterára.