Az Amazon egyik fekete furgonja halad az utcán benne az egyik károsult sofőrrel
Fotó: Unsplash

Az óriáscég 140 ezer sofőr borravalóját nyúlta le, most milliárdokat fizethet

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) több mint 60 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte az Amazont, miután megállapította, hogy az óriáscég négy éven keresztül 140 ezer sofőrnek nem fizette ki az őket megillető borravalókat.



Visszatartott jutalmak

A kormányhivatal és az Amazon megállapodása értelmében a cég összesen 61,7 millió dollárt, átszámítva nagyjából 19,2 milliárd forintot oszt szét a károsultak között. Az FTC tájékoztatása szerint a sofőrök átlagosan 422 dollárra számíthatnak, de olyan munkavállaló is akad, aki több mint 28 ezer dolláros, azaz körülbelül 8,7 millió forintos kártérítésre jogosult. A vádak szerint az e-kereskedelmi óriás 2016. és 2019. között illegálisan visszatartotta a dolgozók borravalóit. Az ügyben az Amazon Flex divíziójának sofőrjei érintettek. Ez annyiban különbözik az ismertebb Delivery Service Partner (DSP) programtól, hogy az Amazon nem fuvarozó vállalatoknak szervezi ki a munkát, hanem személyesen a sofőrökkel köt szerződést, akik saját gépjárművükkel vállalják a szállítást.

Az FTC azt állítja, hogy az Amazon 18-25 dolláros órabérrel vette fel a Flex sofőröket, akiket biztosított, hogy a borravaló 100 százalékát megtarthatják. A vállalat végül alacsonyabb órabért fizetett, a különbséget pedig a borravalókból pótolta, majd az egészet megpróbálta eltitkolni a károsultak elől. Az Amazon elfogadta az FTC döntését, és beleegyezett, hogy kifizeti a visszatartott összegeket a sofőröknek.

Visszaeső

Az FTC döntése nem sokkal azután érkezett, hogy az Amazon-t több mint 10 ezer Colorado-i munkavállaló perelte be azt állítva, hogy az óriásvállalat a koronavírus-járvány miatt bevezetett biztonsági ellenőrzésekkel megsértette az állami törvényeket. A periratból kiderült, hogy az Amazon 2020 márciusától kezdve komoly biztonsági ellenőrzéseket vezetett be a Colorado-i raktáraiban. A munkavállalóknak kérdésekre kellett válaszolniuk, majd a testhőmérsékletüket is ellenőrizték. Mivel rengetegen dolgoznak egy-egy raktárban, ezért jellemzően hosszú sorok alakutak ki a műszakok kezdése előtt. Éppen ezért az Amazon megkövetelte, hogy az alkalmazottak minden nap az elvártnál korábban, jellemzően egy órával hamarabb érkezzenek, hogy pontosan kezdhessék a műszakjukat. A Colorado-i törvények kimondják, hogy a munkáltatónak kompenzálnia kell a munkavállalóit, ha arra kötelezi őket, hogy egy bizonyos időintervallumban a vállalat telephelyén tartózkodjanak. A több mint 10 ezer felperes állítása szerint a 20-60 perces várakozási idő beleesik ebbe az intervallumba, ezért kártérítést követelnek az Amazon-tól.

Ne hagyd ki!