Apple-Man piros köpenyben áll egy sziklaszirten a napfelkeltében, készül megküzdeni az Apple-lel
Fotó: Shutterstock

Az Apple nekiment egy szuperhősös filmnek, mutatjuk, miért

Vajon Apple-Man képes lesz legyőzni eddigi legerősebb ellenfelét, az Apple-t?


Érti, csak nem szereti

Az elmúlt években az Apple „hűséges, visszajáró vendége” volt a világ bíróságainak. Különbözőbbnél-különbözőbb ügyekben kellett megvédenie magát, arra azonban nemigen volt még példa, hogy jó hírneve védelmében bepereljen egy ukrán filmrendezőt. Jogi bakancslistájáról a napokban ezt a tételt is kihúzta.

Vaszil Moszkalenko tavaly mutatta be független rövidfilmjét, az Apple-Man-t. Egy vérbeli szatíráról van szó, amely a manapság igen népszerűnek számító szuperhősöket figurázza ki. A film főszereplője Apple-Man, aki nevéhez híven képes almákat lebegtetni.

Moszkalenko egy közösségi finanszírozási platformon, a Kickstarter-ön gyűjtötte össze a filmez szükséges tőkét, amely végül 120 ezer dollárból (37,8 millió forint) készült el.

A végeredményt 2020-ban mutatta be, amelyet az Apple finoman szólva nem igazán talált humorosnak.

Moszkalenko elmondása szerint minden szükséges engedélyt beszerzett az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalától (PTO), az Apple azonban a közelmúltban bírósági eljárást indított ellene. Célja, hogy a PTO elutasítsa a védjegykérelmet.

Az Apple azzal indokolta lépését, hogy a film megtévesztő, a vásárlók pedig azt hihetik, hogy valamilyen kapcsolat áll fenn a techóriás és az Apple-Man között-olvasható a 467 oldalas beadványban.

Moszkalenko szerint „védjegybántalmazás” áldozata lett, filmje ugyanis semmilyen említést nem tesz az Apple termékeiről. A rendező attól tart, hogy a pereskedésre a film teljes költségvetése rá fog menni.

A filmem az almákról, a gyümölcsökről szól. […] Majdnem az összes Kickstarter-pénzemet pereskedésre kell költenem. […] Ha a regisztrációmat megtagadják, nincs garancia arra, hogy az Apple nem követeli majd a filmem törlését

-mondta Moszkalenko.

Az Apple egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást az ügyben.

Ne hagyd ki!