Apple logó a vállalat egyik irodájának ablakán
Fotó: Unsplash

Beadta a derekát az Apple, 100 millió dollár jár a fejlesztőknek

Megszületett a megállapodás az Apple és vállalatot támadó fejlesztők között. A cég összesen 100 millió dollárt fog szétosztani, illetve számos változást vezet be az üzletpolitikájában.


Trösztellenes vádak

Az Apple és a különböző applikációfejlesztő szakemberek és vállalatok között évek óta „jogi háború dúl". Utóbbiak leginkább az Apple 30 százalékos jutalékát sérelmezik, amelyet a cég minden egyes App Store tranzakció után bezsebel. A fejlesztők szerint irreálisan magas ez az összeg, és sokuk úgy véli, az Apple üzletpolitikája sérti a monopóliumellenes törvényeket. A viaskodásnak még közel sincs vége, azonban jelentős előrelépés született az ügyben.

Nem mindenki örül

Az Apple 100 millió dolláros egyezséget kötött a vádlóival. Ennek értelmében minden érintett fél 250-től 30 ezer dollárig terjedő kompenzációra jogosult, annak függvényében, hogy a cég milyen mértékben „károsította meg" az adott fejlesztőt.

Továbbá:

  • a fejlesztők közvetlen e-maileket küldhetnek a felhasználóknak, amelyben tájékoztathatják őket, hogyan kerülhetik ki az App Store fizetési felületeit és vásárolhatnak közvetlenül az app megalkotóitól (abban az esetben, ha a vásárlók beleegyeznek az e-mail címük megosztásába)
  • az Apple átalakítja az árszabását, így a fejlesztők több árlépcső közül választhatnak
  • a vállalat minden évben az átláthatósági jelentésében részletezi egyebek között az App Store jóváhagyásait és az eltávolított alkalmazásokat (a mögöttük rejlő okokkal együtt)

A fejlesztők viszont továbbra sem építhetik be a saját fizetési rendszereiket az alkalmazásaikba, illetve a kedvezőbb árszabások kommunikálása is tilos. Éppen ezért a Coalition for App Fairness szövetség - a fejlesztők egy csoportja (köztük az Epic Games és a Spotify is), akik az Apple egyes irányelvei ellen küzdenek, - azt állította, hogy ez csak egy felületi megoldás, amellyel az Apple ki akar bújni a komolyabb felelősségre vonás alól. A szövetség úgy véli, a mostani egyezség semmit nem javít a háttérben megbújó problémákon.

Hol van még a vége…

A folyamatos támadások ellenére az Apple célja az, hogy az App Store egy olyan piactér legyen, amely kielégíti a felhasználók és a fejlesztők igényeit is. Ennek értelmében a cég korábban már 15 százalékra csökkentette a jutalékát azon vállalatok esetében, amelyek forgalma éves szinten nem haladja meg az egymillió dollárt. Persze ez továbbra is sovány vigasz az olyan nagy bevételű cégek számára, mint az Epic Games vagy a Spotify.

Mindenesetre egyelőre tényleg csak tűzoltásnak tűnik a megállapodás, így várhatóan hosszú évekig el fog húzódni a jogi herce-hurca.

Ne hagyd ki!