A Boeing még mindig nem zárhatja le a 2018-as és 2019-es tragikus repülőgép-szerencsétlenségeket. Most a cég részvényesei követelhetnek kártérítést a vállalat igazgatótanácsától.


Elképesztő veszteségek

A 2018-as indonéziai és a 2019-es etiópiai repülőgép katasztrófák összesen 346 ember életét követelték. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a balesetekért az MCAS néven ismert automatizált repülésirányító rendszer meghibásodása okolható. A tragédia igazi áldozatai az elhunytak és a családtagjaik, de a képhez hozzátartozik, hogy a vezetőségben bízó befektetők is dollármilliárdoktól estek el. A Boeing az elmúlt négy évben már több mint 20 milliárd dollárt veszített a különböző büntetések, kártérítések, lemondott utazások és egyéb költségek miatt.

Morgan Zurn Delaware-i bíró elmondta, a részvényesek felkeresték a bíróságot azzal, hogy a Boeing vezetése nem felügyelte megfelelően a repülőgépek állapotát, ami garantálta volna az utazások biztonságát. Állításuk szerint a vezetőség cserben hagyta őket, ugyanis nem védte meg sem a vállalatot, sem a részvényesi értékeket.

Habár a családok veszteségéhez képes elenyészőnek tűnhet, a vállalati jog elismer egy másik áldozatcsoportot is: a Boeing-et, mint vállalatot, és a részvényeseket.

-fogalmazott a bíró.

Komoly vádak

Morgan Zurn úgy ítélte meg, hogy a Boeing részvényesei eljárást indíthatnak a vállalat igazgatótanácsa ellen. Igaz, néhány „követelésüket" elutasította, így a korábban menesztett vezérigazgató, Dennis Muilenburg megtarthatja a 60 millió dolláros nyugdíjcsomagját.

A bíró szerint a cég vezetősége ahelyett, hogy az első baleset után kivizsgálta volna az MCAS rendszert, inkább figyelmen kívül hagyta azt. Továbbá nyilvánosan hazudtak arról, hogyan ellenőrizték a Boeing 737 Max repülőgépek biztonságát. Az említett gépek csaknem két évig nem repülhettek, de Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban már feloldották a 737-esek tiltását.

Mélyütés a partnertől?

A Boeing nemcsak a bíróságon, hanem az üzletben is rossz híreket kapott. A cég legnagyobb európai megrendelője, a Ryanair visszavonta a vásárlási szándékát, ugyanis a két fél nem tudott megegyezni az árszabásban. Az ír fapados társaság a hírek szerint 250 darab Boeing 737 Max 10-es repülőt akart vásárolni a gyártótól, amelyek összértéke 33 milliárd dollárra tehető. Ez az üzlet most nem jött össze, de a Ryanair a továbbiakban is számít a Boeing gépeire. Például azokra a Max 8200-asokra, amelyekből már 210 darabot be is rendelt.

The Conversation

Friss

Spar: jó magyar gyümölcs joghurt nem igazán létezik

Hosszú interjút adott a Spar magyarországi vezetője, beszélt többek között a béremelésről, a beszállítókról, arról, hogy mennyi pénz vittek ki tavaly az országból nyereségként, és hogy mennyit fektettek be 30 év alatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Josh Appel on Unsplash

Jövőre havi 500 ezerre nőhet az átlagkereset Magyarországon

Jövőre sok egyszeri tétel fogja növelni a háztartások nettó jövedelmét.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Obi Onyeador on Unsplash

Annyira sok és drága használtautót veszünk, hogy megdőlhet a 2019-es rekord

Pedig a hirdetési árak majdnem 1 millió forinttal emelkedtek egy év alatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!