Dislikeoló, nem kedvelő reakciók között látható a Facebook logója
Fotó: Shutterstock

Százmilliárdos károkozással vádolják a Facebookot

Beperelték a Metát (korábban Facebook) azt állítva, hogy megsértette a szövetségi értékpapírtörvényt. A vádak szerint a cég nem tájlkoztatta befektetőit a platformjai gyermekekre gyakorolt káros hatásaival kapcsolatos belső kutatások eredményéről.


"Termékek vagyunk"

A keresetet az Ohio Public Employees Retirement System (OPERS) nyugdíjalap és a Facebook befektetői nevében nyújtották be.

Együttesen több mint 100 milliárd dollárt veszítettek azóta, hogy az egykori Meta dolgozó Frances Haugen belső dokumentumokat szivárogtatott a Wall Street Journal-nek.

A Facebook azt ígérte, hogy vigyázni fog a gyermekeinkre és kiszűri az online trollokat, de valójában nyomorúságot és megosztottságot teremt a profit érdekében. Mark Zuckerberg számára nem emberek, hanem termékek vagyunk, akiket egymás ellen használnak fel színtiszta kapzsiságból.

-mondta David Yost főügyész egy sajtótájékoztatón.

Yost hozzátette, reméli, hogy a perrel megtérül a nyugdíjpénztár vesztesége, a Meta pedig jelentős reformokat hajt végre, hogy a jövőben ne vezesse félre az embereket. Az OPERS nagyjából 91 milliárd dollárnyi vagyon felett rendelkezik.

A Facebook szóvivője azt mondta, az ügy méltatlan támadás, az eljárásban a cég megvédi magát. A szivárogtatás óta a vállalat részvényárai kilenc százalékot zuhantak.

Miről van szó?

Haugen rengeteg aggasztó dolgot állított a Facebook működéséről, de a főügyész kifejezetten a gyermekek lelki egészségét érintő problémákat idézte.

Mint kiderült, a közösségi médiaóriás három éven keresztül vizsgálta, hogy a tulajdonában lévő Instagram milyen hatással van a tinédzserek mentális egészségére és önképére. A kutatás rávilágított, hogy az Instagram a tinédzser korú lányokra jelenti a legnagyobb veszélyt, de a fiatal fiúknál is kimutathatók az appra visszavezethető mentális problémák és szuicid gondolatok.

A minden társadalmi és korcsoportra kiterjedő vizsgálatok rámutattak, hogy:
  • a tinilányok 32 százaléka arról számolt be, hogy amikor rosszul érezték magukat a testükkel kapcsolatban, az Instagram tovább rontotta a testképüket
  • az amerikai fiatal fiúk 14 százalékának rontotta a testképét az Instagram
  • az öngyilkos gondolatokkal küzdő brit tinédzserek 13 százaléka, míg az amerikaiak 6 százaléka vezette vissza az Instagramra a mentális problémáit

A Facebook arra a következtetésre jutott, hogy a tinik túlnyomó többségét nem befolyásolja negatívan az alkalmazás. Mark Zuckerberg a májusi kongresszusi meghallgatásán azt mondta, nem tartja meggyőzőnek a kutatást.

A mostani per az első komolyabb ügy a szivárogtatás óta, ami vélhetően katalizátorként fog szolgálni a készenlétben álló „támadók" számára. Nehéz idők várnak a Metára.

Ne hagyd ki!