Ha vitád van a szakival, nem kell a pénzed után futnod
A pandémia után fellendült az építőipar, vele együtt a vitás ügyek száma is, de aki közjegyzőt alkalmaz, elkerülheti a hosszas pereskedést.



Nagy a kereslet, sok a vita

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Van olyan, amikor a vállalkozó felveszi a pénzt, de nem vagy hibásan teljesít. Gyakori panasz, hogy a fővállalkozó késedelmes teljesítés miatt nem fizet az alvállalkozónak. Mivel a szektorban sokszor nem egyszerű utólag megállapítani egy-egy probléma okát, a felek már a munkák során próbálnak bizonyítékot szerezni a maguk igazához. Ilyenkor jöhet jól a közjegyző alkalmazása.

A közjegyző segíthet

A közjegyző tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat, okiratot tekinthet meg. Kirendelhet igazságügyi szakértőt, aki meg tudja határozni, mi idézte elő az adott problémát, például miért ázik a fal. A közjegyzői eljárásban elkészült igazságügyi szakértői vélemény pedig perdöntő lehet, ha bíróságra kerül az ügy. A gyakorlat azt mutatja, ilyen esetekben nagy esély van arra, hogy a vitában álló felek megegyeznek, és nem húzódik el az eljárás. A közjegyzői okiratokat és a szakértői véleményt látva ugyanis az ellenérdekelt fél belátja, hogy nincs értelme egy hosszú perbe bocsátkoznia, amelynek a végén még annak költségeit is neki kell állnia – mondta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke az MTI-nek.

The Conversation

Ne hagyd ki!