Már nem házasok, de Bill Gates és egykori felesége most együtt állt ki egy  fontos ügyért
Fotó: Shutterstock

Melinda és Bill Gates a válás után is kiállt egy közös ügyért

Az Egyesült Államok néhány neves milliárdosa elítélte az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmének megszűnéséről szóló döntést. Warren Buffett a hírek szerint igen jelentős összeget kíván adományozni a jogvédőknek.


Az USA legfelsőbb bírósága felülbírálta a testület korábbi, mintegy 50 éves döntését az úgynevezett Roe v. Wade-ügyben, így ezután a terhességmegszakítást az egyes tagállamok helyben szabályozhatják.

Visszalépés

Bill Gates, Melinda French Gates és Soros György egyaránt tweetben fogalmazta meg nemtetszését a döntéssel szemben, ami után az abortusz 13 tagállamban automatikusan tiltottá vált. Biztos, hogy idővel más államok is csatlakoznak hozzájuk.

Bill Gates, a Microsoft társalapítója azt írta:

A Roe v. Wade megváltoztatása igazságtalan és elfogadhatatlan. Nők életét teszi kockára, különösen a hátrányos helyzetűek körében.

Gates volt felesége, aki a Gates alapítványt a férjével együtt viszi, úgy fogalmazott:

Egy testület, amelyben a nőknek sosem volt elég erős a hangjuk, a nők életének legbelső privát szférájába nyúlt bele, és megmondta nekik, hogy már nem az ő döntésük, mit tesznek a testükkel. Óriási visszalépés ez Amerikának.

Hozzátette, hogy egy bírósági döntés azonban sosem volt elég ahhoz, hogy megvédje a nők egyenjogúságát, így ennek elvételéhez sem lesz elegendő.

Amerika-szerte sokan készülnek, hogy elvégezzék az előttük álló munkát

- mondta.

Segítők és a nagy dobás

Soros György, aki a Bloomberg milliárdos listája szerint 8,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, azt mondta:

A döntés véget vet az abortusz szövetségi szintű védelmének, korlátozza az emberi jogokat, és veszélybe sodorja a reproduktív ellátást. Pénzt fordítottunk jogvédő szervezetekre, amelyek ebben a pillanatban is harcolnak.

Más milliárdosok is csatlakoztak Soroshoz – akinek sokkal nagyobb a vagyona a Nyílt Társadalom alapítványokban lévő pénzzel együtt -, és

már a bírósági döntés előtt komoly összegeket fordítottak az abortusz elérhetőségének biztosítására.

Jeff Bezos exfelesége, MacKenzie Scott tavaly 275 millió dollárt adományozott a Planned Parenthood alapítvány számára. A Bill és Melinda Gates Alapítvány pedig 2030-ig egymilliárd dollárt kíván családtervezési célokba fektetni.

A legnagyobb adományozó azonban a 97 milliárdos vagyonnal rendelkező Warren Buffett lehet. 2006-ban a befektető azt mondta, hogy a Berkshire Hathaway részvényeinek 85 százalékát jótékony célokra fordítja. Ennek nagy része a Gates Alapítványhoz kerül.

A Wall Street Journal azonban most úgy értesült: a Susan Thompson Buffett Alapítvány a legtöbb pénzt az abortuszhoz való jog és a reprodukciós jog védelmére szánta. A lap úgy tudja, hogy Buffett több mint 70 milliárd dollárt adományozhat a volt feleségéről elnevezett alapítványnak.

Itt és itt írtunk arról, nagy cégek hogyan készültek a bírósági döntésre.

Ne hagyd ki!