Hiányzik a briteknek az uniós munkaerő
Fotó: Shutterstock

Visszacsábítaná London a fiatal, európai vendégmunkásokat

Kevés a vendégmunkás az Egyesült Királyságban. Emiatt egy olyan rendszerre van szükség londoni kormánypárti és ellenzéki politikusok szerint, amelyben a brit és az uniós álampolgárok szabadabban mehetnek egymáshoz dolgozni. Különösen a fiatalokat várja vissza a szigetország.


Az uniós fiatalokat hiányolja a londoni polgármester

Olyan új szabályozást szorgalmaz London polgármestere, amely kölcsönösen lehetővé teszi a fiatal brit és uniós polgárok szabad utazását, tanulását és munkavállalását egymás országaiban.

A konzervatív párti brit kormány által végrehajtott "kemény Brexit" egész Londonnak károkat okozott, de a legnagyobb mértékben a fiatalokat sújtja. A fiatal britek számára a külföldi munkavállalás mellett a külföldi tanulás is sokkal nehezebbé vált, miután a kormány elhibázott döntéssel felmondta Nagy-Britannia részvételét az Erasmus-programban is. Ebben a helyzetben egyértelműen támogatná egy ifjúsági mobilitási keretrendszer létrehozását

- idézi Sadiq Khan nyilatkozatát a HVG.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Ezt egy 11 hónapos átmeneti időszak követte, ami után a vámunió, valamint az egységes belső piac részese sem marad a szigetország. Azóta egy pontozásos, főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő bevándorlási szabályozást honosítottak meg a britek az uniós állampolgárokkal szemben is.

Egyébként jelenleg 1,2 millió EU-állampolgár élhet csupán a 9 milliós Londonban.

Hiányzik a szabad, uniós munkaerőpiac a briteknek

Azonban nem Sadiq Khan volt az első, aki hasonló ötlettel állt elő. Például George Eustice brit képviselő szerint is érdemes lenne újratárgyalni a munkavállalással kapcsolatos egyezményt az Európai Unió és az Egyesült Királyság között – írta a Guardian a nyáron. Korábban az egykori miniszter volt a Brexit-kampány egyik vezetője, így támogatta a szigetország EU-ból való kilépését. Mégis úgy látja, kevés a kelet-európai vendégmunkás az országban, többre lenne szükség.

Le kellene állni azzal, hogy mindent a Brexiten keresztül nézünk, ez nem a Brexit miatt történt, hanem a Brexit utáni bevándorlási politika miatt

- idéztük korábban a politikust.

Eustice azt javasolta, a kormánya kezdjen tárgyalni az EU-val annak érdekében, hogy a 35 év alatti brit és uniós fiatalok - kölcsönösen - könnyebben juthassanak kétéves munkavállalási engedélyhez.

Sürgősen megoldást kellene találni, mert olyan munkaerőhiány van, ami az inflációt is felfelé tolja

- tette hozzá a politikus.

Ne hagyd ki!