Magyarországon jelentős probléma a munkamánia is
Fotó: Shutterstock

Tömegével égnek és dőlnek ki a dolgozók a munkahelyeken

Úgy tűnik, jelenleg több embert érint a munkahelyi kiégés, mint a világjárvány időszakában. A friss felmérések szerint az irodai alkalmazottak 42 százaléka érzi magát kiégettnek, ami a gazdasági bizonytalansággal, az elbocsátástól való félelemmel és a home office időszakának végével magyarázható.


Egyre nagyobb probléma a munkahelyi kiégés

Elsősorban a nők és a fiatalok számoltak be arról a Future Forum kutatásában, hogy a munkahelyi kiégés problémájával küzdenek. A szakértők szerint ennek okai leginkább a globális gazdasági nehézségekben keresendők, amihez lokális problémák is társulnak a különböző országokban.

A VG megjegyzi, például az Egyesült Királyságban sztrájkok kezdődtek: a szakszervezetek tiltakoztak a szerintük csekély fizetésemelések miatt. Japánban a kormány arra kérte az ottani cégeket, hogy segítsenek a dolgozóiknak megbirkózni a történelmi inflációval. Franciaországban a tervezett nyugdíjreform miatt tombol sztrájkhullám. Az Egyesült Államokban pedig egyre nagyobb arányban kerülnek emberek az utcára, és nem örülnek a home office végének sem. Igaz, ott 1 százalékkal kevesebb ember vallotta magát kiégettnek, mint a 42 százalékos világátlag.

A Future Forum kutatása az említett országok mellett még Ausztráliára és Németországra terjedt ki. A felmérés egyik tanulsága, hogy azok a munkavállalók, akik a világjárvány alatt nagyobb szabadságot kaptak a munkavégzés helyére, idejére vonatkozóan most boldogabbak, produktívabbak, valamint náluk alacsonyabb a felmondás esélye.

Magyarországon új betegség is terjed: a munkamánia

Hazánkban nem csak a kiégés jelenthet mentális kockázatot a munkahelyeken: a dolgozók 7-8 százaléka lehet munkamániás Magyarországon. Rájuk különösen jellemző, hogy kényszeresen dolgoznak, és képtelenek visszautasítani a rájuk bízott feladatokat. Kun Bernadett pszichológus és egyetemi docens szerint leginkább a 25-54 év közöttiekre jellemző. Ötször nagyobb eséllyel alakul ki nőknél és független az iskolai végzettségtől.

A szakember tanulmányában hozzáteszi, hogy a munkamánia függőségnek tekinthető, a mozgatórúgója pedig az önértékelési zavar lehet. Kezdetben hajthatja a munkahelyi elismerés, miután rászokik az értintett a pozitív visszajelzésekre.

A baj csak az, hogy hosszú távon nem lehet bírni ezt a megterhelést. A kezdeti sikerek és jutalmak után egyre hangsúlyosabbá válnak a munkamánia ártalmas következményei

- nyilatkozta a pszichológus.

A szakértő szerint más függőségekhez hasonlóan kihathat a beteg személyes kapcsolataira. Könnyen érezhetik magukat mellőzöttnek a munkamániás hozzátartozói, ami feszültséget és vitákat eredményezhet. Emellett a munkamánia pozitív tulajdonságnak is tűnhet, különösen a munkahelyen. Azonban az emberi szervezet nehezen viseli a folyamatos terhelést. Kialvatlanságot és fáradtságot idézhet elő, ami idővel mentális és fizikai problémákhoz vezethet.


Ne hagyd ki!