Starbucks papírpohár szemeskávéval
Fotó: Shutterstock

"Szakszervezkedtek", ezért kirúgták őket a Starbuckstól

Az amerikai Nemzeti Munkaügyi Testület a szakszervezetnek adott igazat a régóta húzódó Starbucks-vita egyik csörtéjében. Álláspontja szerint hét dolgozót kizárólag azért rúgtak ki, mert szervezkedtek.



Az amerikai munkaügyi hatóság ezért arra kérte a bíróságot, hogy a hét volt memphisi Starbucks-dolgozót helyezze vissza állásába, miután csak azért kellett távozniuk, mert éltek a szakszervezet alapításához fűződő jogaikkal.

Kényszerítő intézkedések

A Munkaügyi Testület New Orleans-i regionális igazgatója, Kathleen McKinney a bírósághoz intézett petíciójában azt írta: miután a Starbucks tudomást szerzett a szervezkedésről, változatos kényszerítő intézkedések arzenálját vetette be a dolgozókkal szemben.

Szerinte a bíróság azonnali kedvező döntése nélkül a Starbucks helyrehozhatatlan károkat okozhat a memphisi szervezkedésben, mert a többi dolgozó úgy fogja érezni, hogy társaihoz hasonló sorsra jut, ha mer élni törvényes jogával.

A szóban forgó memphisi üzletben jelenleg is zajlik a szakszervezetről szóló szavazás, a voksokat május 24-én számlálják össze.

Adok-kapok

A Starbucks ugyanakkor azt közölte, hogy az alkalmazottak érdekképviselethez való joga nem jelent felmentést számukra a cég irányelveinek betartása alól, vagyis szerintük jogosan rúgták ki a hét embert.

A Munkaügyi Testület buffalói regionális igazgatója nemrég azzal vádolta a Starbucksot egy másik ügyben, hogy megsértette az amerikai munkaügyi szabályokat azzal, ahogy a szakszervezet mellett kiálló munkavállalóit kezelte.

16 amerikai szenátor pedig levélben fordult a kávézólánc CEO-jához, Howard Schultz-hoz, hogy támogassa a szakszervezeti törekvéseket.

A Starbucks vezetése egyébként találkozót kért Joe Biden amerikai elnöktől, miután az a Fehér Házban fogadta a cég szakszervezeti aktivista dolgozóit.

Ne hagyd ki!