A Starbucks igazgatója tagadja, hogy bajban lenne a cég

A Starbucks vezérigazgatója, Kevin Johnson a CNBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a Starbucks forgalma jelenleg nagyobb, mint a pandémiát megelőző időszakban. Azt is hozzátette, hogy a cég nem szenved hiányt alapanyagokból. A dolgozók mást mondanak.


Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Starbucks dolgozók arról panaszkodtak, a cég nem készült fel a nyitással járó tömegre. Azt is nehezményezték, hogy az üzletek nem jutnak elég alapanyaghoz, így rengeteg kávé elérhetetlenné vált az érintett üzletekben. A Business Insider értesülései szerint a vállalat több mint 25 alapanyagból szenved hiányt. Nagy a frusztráció, a vendégek nehezen akarják elfogadni, hogy nem jutnak a kedvenc kávéjukhoz. Ez sokszor a dolgozókon csattan.

Az egyik alkalmazott arról beszélt, hogy már hónapokkal ezelőtt figyelmeztették a vállalatot, hogy nincs elég zabtej, ízesített szirup, pékáru, de még a kávés poharakból is hiány van. A CNBC rákérdezett a jelenségre, amelyre Johnson a következő választ adta:

Nem szenvedünk hiányt sem poharakban, sem kávéban. Az viszont igaz, hogy a pékáruk utánpótlásával akadályokba ütköztünk. Rengeteg figyelmet szenteltünk azokra a beszállítókra, akik szendvicsekkel és pékáruval látják el az üzleteinket. Ezen a területen valóban nyomás alá kerültünk.

Bizakodó jövőkép

Kevin Johnson azt is hozzátette, hogy olyan keresletnövekedést tapasztaltak, amelyre még a pandémia előtti időkben sem volt példa. Johnson szerint a vásárlói igények egyértelmű kapcsolatban állnak az oltási kampányok előrehaladásával. Általában azokban az országokban, ahol a lakosság 35 százalékát átoltották, kinyithattak az üzletek. A Starbucks több mint 80 országban van jelen, így elsőkézből tapasztalhatta az újranyitással járó forgalomnövekedést.

A vállalat második negyedéves bevételei 100 millió dollárral alulmúlták az előzetes becsléseket, így végül 6,7 milliárd dollárt könyvelhetett el a cég. A Starbucks bevételeinek elsőszámú forrása az amerikai piac. A 100 milliós alulteljesítést annak köszönheti, hogy a többi 79 országban később nyithattak ki az üzletek, mint az USA-ban. Ettől függetlenül a vezérigazgató pozitívan tekint az idei évre. A Starbucks év végére összesen 29,3 milliárd dolláros bevételre számít.


Ne hagyd ki!