Műtéthez beöltözött egyetértést mutató orvos

Átlag feletti jövedelem kell ahhoz, hogy valaki megengedhesse magának a magánegészségügyi ellátást. Szerencsére a költségeket nem feltétlenül kell saját zsebből fizetni.


Növekvő érdeklődés

Akár pozitívumként is értékelhetnénk az, hogy 2019-hez képest mintegy 22 százalékkal csökkent az állami egészségügyben megforduló betegek száma 2022-re, ám sajnos egészen más a helyzet, az „eltűnt” betegek nagy része ugyanis a fizetős magánegészségügyben kötött ki. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) statisztikái szerint mintegy 10-30 százalékuk az állami egészségügy mellett már a magánegészségügy szolgáltatásait is igénybe vesz, míg 1 százalék kizárólag ez utóbbit használja. A mind drágább magánegészségügy miatt egyre többen választanak valamilyen egészségbiztosítást, amelyek rendszeres díj ellenében megtéríthetik a költségek egy részét vagy akár egészét. Az egészségbiztosításoknak több típusa is létezik, de egy egészségpénztári tagság is sokat segíthet.

​Szolgáltatásfinanszírozó szolgáltatás

Köthetünk úgynevezett szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítást, ilyenkor a biztosító fizeti a magánellátást végző intézmény által kiállított számlát. Ha ilyet szeretnénk, akkor számos biztosító, különböző csomagjai közül választhatunk, amelyek más-más szolgáltatási kört tartalmaznak, természetesen nagyon különböző árakon. Itt lehetőség van akár az egész családra biztosítást kötni, ezek ráadásul általában fajlagosan némileg kedvezőbbek is. A legszerencsésebb természetesen az, ha a munkáltatónk köt ilyet a részünkre, ha pedig a csomag engedi, akkor ez kiegészítő díj ellenében akár a családtagokra is kiterjeszthető. A biztosításnak havi díja van, vagyis rendszeres kiadást jelent. Minden csomag esetében meghatározzák a finanszírozott ellátási kört, azt, hogy az egyes ellátásokat költségeit milyen mértékig állják, valamint egy keretet, ameddig összeségében megfinanszírozza ezeket a biztosító. Értelemszerűen annál drágább egy csomag, minél több kezelést tartalmaz, illetve minél magasabb a keret - ez lehet akár csaknem 1 milliárd forint is -, de az is számít, hogy a biztosítás Magyarországon, Európában vagy akár szinte az egész világon érvényes. Így aztán a havi díj néhány ezer és akár 100 ezer forint között egyaránt lehet.

Összegbiztosítás

Ebben az esetben a biztosítás meghatározott betegségekre vonatkozik, a biztosító pedig a diagnózist követően kifizeti a meghatározott összeget. Ezek általában olyan betegségek, amelyektől kifejezetten rettegünk és amelyek komolyan veszélyeztetik az életünket, valamint komoly jövedelemkieséssel és plusz költségekkel járhatnak. Ez a fajta biztosítás tehát nem a mindennapokban segít, hanem akkor, ha bekövetkezik a legrosszabb, ekkor viszont komoly egyszeri pénzügyi támogatást jelent. Az üzleti biztosítók többsége az ilyen összegbiztosításokat például a kockázati életbiztosítás mellett kiegészítő biztosításként kínálja, de néhány esetben önállóan is megköthetőek akár az egész családnak.

Egészségpénztár

Beléphetünk egy egészségpénztárba is, ahogyan már közel 1 millió honfitársunk megtette. Ennek legfőbb előnye, hogy az egészségünk megőrzésére, gyógyulásra félretett pénzünkre adójóváírást kaphatunk. A befizetéseink után ugyanis adó-visszatérítés jár a befizetett személyi jövedelemadóból, ennek a mértéke 20 százalék, legfeljebb évi 150 000 forint lehet. Ha van számunkra szimpatikus magánegészségügyi intézmény, akkor érdemes ellenőrizni, hogy van-e saját egészségpénzára, mert ha igen, akkor extra kedvezményt adhatnak azoknak a betegeknek, akik ezen keresztül egyenlítik ki a számlájukat.

Ne hagyd ki!