Négy étrendet is ajánlanak a kutatók
Fotó: Shutterstock

Étrendek, melyek csökkenthetik a korai halálozás kockázatát

Egy, az ételek és az egészség közötti kapcsolatról szóló kutatás négy olyan étrendet azonosított, amely hozzájárulhat a korai halálozás veszélyének mérsékléséhez. Mutatjuk melyek ezek, valamint azt is, milyen élelemiszereket érdemes kerülni!


Egészséges étrendeket azonosítottak kutatók

119 ezer ember étkezési szokásait 36 éven át vizsgálták kutatók. Az eredményeket összevetették négy elismert, egészséges táplálkozási rendszerrel: az „egészséges” és „alternatív egészséges” táplálkozási indexszel, az „alternatív mediterrán” étrenddel és az „egészséges növényi alapú” táplálkozással.

A kutatási eredmények alapján megállapították: a megfigyeltek között azoknál, akik ragaszkodtak valamelyik táplálkozási mintához, csökkent a korai halálozás száma, valamint ritkábban fordult elő szív- és érrendszeri betegség, illetve rák, valamint légzőszervi megbetegedés - írja a Magyar Mezőgazdaság.

A különböző étrendek között annyi a hasonlóság, hogy mindegyik ajánlja a teljes kiőrlésű gabonát, valamint a gyümölcsök, a zöldséget, a diófélék és a hüvelyesek fogyasztását.

Egyébként ezeket az étrendeket javasolja a hivatalos, amerikaiaknak szóló étrendi iránymutatás, azaz a Dietary Guidelines for Americans.

Az amerikaiaknak szóló étrendi iránymutatások célja, hogy tudományosan megalapozott étrendi tanácsokat adjanak, amelyek elősegítik az egészséget és csökkentik a főbb krónikus betegségek számát. Ezért kritikus fontosságú megvizsgálni a DGA-k által ajánlott táplálkozási minták és a hosszú távú egészségügyi eredmények, különösen a halálozás közötti összefüggéseket

idézi Frank Hu-t, a massachusettsi Harvard TH Chan School of Public Health táplálkozás-epidemiológusát a Magyar Mezőgazdaság.

A közelmúltban publikált kutatás leginkább önbevallásos adatokra támaszkodik, ezért nem lehet egyértelműen levonni a tanulságot, hogy ezek a táplálkozási minták hozzájárulnak a hosszabb élethez. De ennek ellenére is egyértelmű az összefüggés a javasolt táplálkozás és az egészségügyi előnyök között.

Függőséget okozhatnak a feldolgozott élelmiszerek

Egy másik figyelemreméltó, étkezésre vonatkozó kutatást is publikáltak a közelmúltban. Ashley Gearhardt a Michigani Egyetem pszichológusa. Ő és a kutatócsoportja adták ki azt a tanulmányt, amely szerint a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása a dohányzáshoz hasonló függőséget okoz. Úgy látják, hogy ezen termékek gyorsan hasznosuló magas cukor- és zsírtartalma lehet a kulcs az ételfüggőség megértéséhez.

A kutatás szerint a feldolgozott élelmiszerek, illetve az azokban lévő, gyorsan felszívódó cukor és zsír kényszeres fogyasztást váltanak ki. Pszichoaktívak, mert hangulatjavító hatásuk van, így befolyásolják a viselkedést, és sóvárgást eredményeznek.

Igaz, hogy az ételfüggőség egyelőre nem számít kezelendő problémának, de amerikai egészségügyi szakemberek szerint fel kellene venni a függőségek listájára. Amíg ez nem történik meg, addig a megfelelő kezelési protokollt sem lehet kidolgozni.

Ne hagyd ki!