A hazai lakosság többsége idén nyáron is üdüléssel készül tölteni pár napot
Fotó: Shutterstock

Nem olcsó, de itt nyaralhat idén a legtöbb magyar

Idén is belföldön tervezi a nyaralást a magyarok többsége egy új, reprezentatív felmérés szerint.


Nem sokan készülnek külföldre

A Generali Biztosító felmérésének eredménye szerint csupán a megkérdezettek ötöde készül hazai ÉS külföldi nyaralásra is a következő hónapokban. 60 százalékuk biztosan meglátogat néhány napra legalább egy belföldi nyaralóhelyet, 47 százalékuk pedig egyáltalán nem szándékozik átlépni az országhatárt a közeljövőben. Ennek az lehet az oka, hogy még mindig kevesebben vállalják a nemeztközi utakat a koronavírus-járvány, valamint az ukrajnai háború miatt.

Arra is kitér az elemzés, hogy külföldi utat leginkább a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők terveznek, főleg nekik van rá pénzük.

Ezek a preferenciák

Érdekesen alakult a korosztályok megoszlása azok között, akik nyaralni készülnek az idén, hiszen leginkább a 30 év alattiak és az 50 és 69 év közöttiek terveznek utazni. A fiatalabbak inkább a mozgalmasabb üdülőhelyeket, illetve a borvidékeket részesítik előnyben, az idősebbek a wellnessüdüléseket, a 30-39-es korosztály pedig a gyermekbarát környezetet preferálja.

Összességében továbbra is a Balaton a legnépszerűbb magyarországi turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36 százalékának azonnal a magyar tenger jut eszébe. Ugyanakkor a megkérdezettek 15 százaléka szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező ár

- nyilatkozta Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.

 Elszálltak itthon az árak

A kutatásból az látszik, hogy a megelőző, pandémiás időszakhoz hasonlóan idén is a hazai nyaralóhelyeket részesítik előnyben a magyarok. Idehaza, azonban ahogyan EBBEN a cikkünkben is írtuk, nagyon megemelkedtek az árak az üdülőhelyeken.

Ma már a szállásárak is úgy működnek, mint a repülőjegyárak, tehát dinamikus árképzés van. Számít, hogy mikor, mikorra és hova foglalunk helyet. Azonban így is 15-20 százalékkal lehet magasabb a szállások ára, mint tavaly volt. A Balaton kiemelt városai jobban mennek, de vannak más helyek, amelyek kevésbé, azonban ettől függetlenük is az apartmanok és a szállodák jelentősen drágulni fognak

– nyilatkozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségénék tiszteletbeli elnöke.

A szakember szerint jelenleg egy hétre egy négy fős család egy négycsillagos hotelben félmillió forint környékén találhat magának helyet a nyárra a Balatonnál, de a legnagyobb szálláshirdető oldalon másfél millió forintért is van hirdetés. Ugyanott 250-300 ezer forintnál kezdődnek a háromcsillagos szállodák, all inclusive ellátással azonban 700-800 ezer forintot is elkérhetnek a családoktól.

Ne hagyd ki!