Jacht hasít a nyílt tengeren
Fotó: Shutterstock

Húsz évig hordta a tányérokat a szuperjachtokon, most kitálalt

Egy luxusjacht legénysége hordta azokat a méregdrága dizájner ruhákat, amelyeket a főnökük egyszeri viselés után kidobott. Erről és más érdekességekről egy húsz évet szuperjachtokon lehúzó alkalmazott beszélt.


Matrózok Armaniban

A név nélkül nyilatkozó dolgozó a londoni The Timesnak azt mondta: a főnöke, hasonlóan a nagyszerű teniszezőhöz, Ivan Lendlhöz,

sosem vette fel ugyanazt az inget kétszer.

A dúsgazdag jacht-tulajdonos nem is értette, miért kell a hálószobába gardróbszekrény, hiszen a ruhát ő

megveszi, felveszi, kidobja.

Ezek után érthető, hogy a jókedvű matrózok arrafelé kasmír Armaniban súrolták a hajófedélzetet.

Az egyes szuperjacht-tulajdonosok különcségei azután kerültek napvilágra, hogy a nyugati országok az ukrajnai háború miatt szankciókat vetettek ki orosz oligarchákra. A szankciók célja, hogy megvonják a feltételezhetőn a Kremlhez kötődő tulajdonosoktól a győzelmi trófeaként birtokolt javaikat, például szuperjachtokat, magánrepülőket és luxusingatlanokat.

Bálna előbőr

Egy másik nyilatkozó, egy szuperjacht kapitánya a The Guardiannek arról beszélt: egy gazdag orosz szuperjachtjára jelentkező munkavállalóknak hazugságvizsgálaton kellett átesniük, hogy bizonyítsák: képesek megtartani a bizalmas információkat.

A szuperjachton dolgozó alkalmazott arról is írt a londoni Timesban megjelent emlékidézésében, hogy volt olyan hajó, amelynek a legénysége

mindennap meg kellett főzzön egy homárt, attól függetlenül, hogy a gazda a fedélzeten tartózkodott-e vagy sem.

Szerette, ha mindig készenlétben áll az érkezésére a homár.

Volt olyan szuperjacht, amelyet teljes egészében smaragdzöld kígyóbőrrel borítottak be. Egy másik hajón, amely a néhai görög pénzmágnásé, Onassziszé volt,

a bárszékeket bálna előbőr borította.

A Fidzsi-szigetekig érnek a szálak

Néhány oligarchától valóban elkobozták a jachtokat és magánrepülőket, mások azonban képesek voltak kijátszani a szankciót. Nemrég egy fidzsi-szigeteki bíróság mondta ki, hogy egy orosz oligarcha 325 millió dollár értékű szuperjachtja nem hagyhatja el az ország területét.

A leggazdagabb 1 százalék egyébként 2007 óta egyre kevesebbet fogyaszt, sok tekintetben puritán lett, az élet egyszerű évezetei felé fordul. A trendről bővebben itt írtunk.

Ne hagyd ki!