Minden jel arra utal, hogy jelentősen emelkedhetnek a vadászat költségei jövőre
Fotó: Shutterstock

A vadászok is beleléptek az infláció csapdájába

Van vadászjegy, ami negyedével fog drágulni. Azonban akad olyan vadászengedély, amelynek az ára a háromszorosára ugrik jövőre. Ráadásul egy település adót vetett ki a vadászlesek után, és a természet sem kedvezett idén a vadászoknak.


Drágul a vadászat Magyarországon

Új rendeletet adott ki Nagy István agrárminiszter, ennek alapján drágul a vadászat Magyarországon. Eszerint a vadászjegyek ára legkevesebb 25 százalékkal, de akár a háromszorosára is emelkedhet január elsejétől.

A kisebb emelés az országos vadászjegyek kiállítását és érvényesítését érinti. Ez 20 ezer forint helyett 25 ezerbe fog kerülni jövő évtől. A legfeljebb egy évre adott, a benne megjelölt vadászterületre vonatkozó vadászengedély drágul jobban. Megkezdett harminc naponként 10 ezer helyett 30 ezer forintot kérnek érte, viszont egy évre 100 ezer helyett 200 ezret fog kóstálni.

Adót szednek a vadászlesek után is 

Azonban a vadászokat nem ez az egyetlen drágulás, ami sújthatja jövőre. A Baranya megyei Nagydobsza egyik új rendelete szerint szintén január elsejétől adót szed be a község a közigazgatási területén felállított vadászlesek után.

Az önkormányzati rendeletben pontosan az szerepel, hogy:

Adóköteles a település közigazgatási területéhez tartozó, az ingatlan-nyilvántartásban az ingatlan nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő, gyep, nádas, fásított terület, erdő művelési ágban nyilvántartott föld kivett út árok területén két napnál hosszabb ideig elhelyezett 1 méternél magasabb mobil tereptárgy, amely a nem mezőgazdasági, önkormányzati, állam, bányászati tevékenység kisegítésének céljából van elhelyezve, és vadászati tevékenység előmozdítása a funkciója (továbbiakban: Vadászles)

Az adó alapja vadászlesenként 50 ezer Ft/év, azonban mentesül az adó megfizetése alól az az adóalany, aki a község közigazgatási területén legfeljebb egy vadászlessel rendelkezik. A települési adót évente két egyenlő részletben kell befizetni.

Idén a természet is betett a vadászoknak

A közelmúltban volt még egy, szintén nem pozitív hírünk a vadászoknak.

Az aszály miatt tömeges elhullást nem észleltek a vadgazdálkodók az általuk kezelt állományban Heves megyében. Ugyanakkor észrevehetően csökkent a felnevelt szaporulat, elsősorban az apróvad esetében

– nyilatkozta Kovács István János, az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei területi szervezetének titkára.

A szakember hozzátette, hogy a száraz idő miatt a vadak vízigényét mesterséges itatással és lédús takarmány kihelyezésével próbálták kielégíteni. Azonban a megfelelő takarmánynövényekhez a vadgazdaságok is emelt áron jutottak hozzá – az árszintjük megötszöröződött az elmúlt évekhez képest. A többletköltségeikhez hozzáadódtak a megemelkedett üzemanyagárak is, hiszen sokat kellett autózniuk a vadászterületeken.

A megnövekedett kiadásokat a rendelkezésre álló bevételekből oldjuk meg. Amennyiben ez nem elegendő, akkor az egyesületi tagdíj emelésével vagy egyszeri tagi hozzájárulással biztosít a vadásztársulat plusz forrást

– mondta a kamarai titkár.

Mindezek fényében úgy tűnik, hogy még jobban megdrágulhatnak a vadászatok.

Ne hagyd ki!