Megdrágulhatnak a vadászatok, és ehhez az időjárásnak is köze van
Fotó: Shutterstock

Idén odacsapott a vadászoknak a természet

Megviselte az idei aszály a magyarországi vadállományt, például nyúlból is kevesebb született. A vadgazdaságoknak az elszálló takarmányárakkal is meggyűlt a bajuk. Mindezek közrejátszanak abban, hogy a vadászoknak sem az egyik legjobb évük lett 2022.


A vadászoknak is betett a természet

Az aszály miatt tömeges elhullást nem észleltek a vadgazdálkodók az általuk kezelt állományban Heves megyében. Ugyanakkor észrevehetően csökkent a felnevelt szaporulat, elsősorban az apróvad esetében

nyilatkozta Kovács István János, az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei területi szervezetének titkára a Heolnak.

A szakember hozzátette, hogy a száraz idő miatt a vadak vízigényét mesterséges itatással és lédús takarmány kihelyezésével próbálták kielégíteni. Azonban a megfelelő takarmánynövényekhez a vadgazdaságok is emelt áron jutottak hozzá – az árszintjük megötszöröződött az elmúlt évekhez képest. A többletköltségeikhez hozzáadódtak a megemelkedett üzemanyagárak is, hiszen sokat kellett autózniuk a vadászterületeken.

A megnövekedett kiadásokat a rendelkezésre álló bevételekből oldjuk meg. Amennyiben ez nem elegendő, akkor az egyesületi tagdíj emelésével vagy egyszeri tagi hozzájárulással biztosít a vadásztársulat plusz forrást

– mondta a kamarai titkár.

Ennek fényében úgy tűnik, hogy megdrágulhatnak a vadászatok is.

Bizonyos esetekben vadászható lett több védett hazai vadállat

Idén több védett magyarországi vadállat vadászatát is lehetővé tette az Agrárminisztérium. Bizonyos esetekben engedélyezték

  • a bütykös hattyú (Cygnus olor),
  • a házi veréb (Passer domesticus),
  • a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo),
  • a sárgalábú sirály (Larus michahellis),
  • a sztyeppi sirály (Larus cachinnans),
  • a seregély (Sturnus vulgaris),
  • a hörcsög (Cricetus cricetus),
  • és az eurázsiai hód (Castor fiber)
riasztását, elejtését, gyérítését, illetve az állományok szabályozását. A rendelet szerint indokolhatja ezt közegészségügyi ok, a légiközlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése is, amennyiben az természetvédelmi érdeket nem sért és más célravezető megoldás nincs.

Ne hagyd ki!