Kevés magyar nyugdíjas sétálgathat majd a tengerparton a nyugdíjából
Fotó: Shutterstock

57 évesen elmennénk nyugdíjba, de a valóságban 66 lesz belőle

Egy friss országos kutatás szerint a magyarok átlagosan 9 évvel korábban szeretnének nyugdíjba vonulni, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint. Ám a munkától nem csak a törvényi előírások miatt nem válhatunk meg hamarabb. Ugye, sejted, mi a gond?


Kevesen számítanak kényelmes nyugdíjas életre

A Groupama Biztosító megbízásából készült kutatásból kiderült, hogy bőséges vagy legalább kényelmes életre a 18-65 év közöttiek csupán 13%-a számít, míg csaknem 60% azt gondolja, hogy igényeihez képes szűkösen, vagy egyáltalán nem lesz elegendő a jövedelme nyugdíjas éveiben. Mindeközben a nyugdíjas élet tervei között nem szerepelnek hatalmas kiadásokat jelentő tételek, a bakancslistás külföldi utazások például nem kerültek be a legfontosabb célok közé. A család támogatása, az unokákkal együtt töltött idő, belföldi utazás, egészséges táplálkozás a legfontosabbak, melyekre költeni szeretnénk nyugdíjas korunkban.

A válaszokból az is kiderült, hogy az emberek várakozása szerint az állami nyugdíj összege a nyugdíj előtti jövedelmük alig több, mint felét (53%) fogja kitenni. Nem véletlen, hogy nagyon sokan számolnak azzal, hogy ezt valahogy kiegészítsék majd.

  Akik elkezdték, 34 évesen vágtak bele

Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség a nyugdíj melletti munkavállalás. Erre minden negyedik honfitársunk készül, ami némi ellentmondást is rejt magában, hiszen miközben szeretnének mielőbb inaktív státuszba kerülni, még éveket, esetleg évtizedet terveznek dolgozni a nyugdíjkorhatár betöltése után.

Mások nyugdíjcélú megtakarításaik, illetve egyéb felhalmozásaik gyümölcsét szeretnék majd élvezni: a magyarok 21 százaléka nyugdíjcélú, míg 19 százalékuk egyéb megtakarításból tervezi kiegészíteni állami nyugdíját.

A felmérés alapján minden negyedik aktív felnőtt rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, és ezt a takarékosságot átlagosan 34 éves korukban kezdték el. Egyébként az általános vélemény, hogy a harmincas éveinkig mindenképpen el kell kezdeni valamilyen nyugdíj előtakarékoskodást.

A motiváció

Főleg az anyagi bizonytalanság motiválta a takarékoskodás megkezdését, sokan említették például, hogy megtapasztalták a saját környezetükben, hogy milyen kevés az állami nyugdíj, vagy hogy nem szeretnék majd gyermekeiket terhelni idős korukban, de dobogós helyen végzett az az indok is, mely alapján nem a csodára várnak, azaz nem számítanak arra, hogy egy váratlan esemény oldaná meg a nyugdíjas éveik problémáit.

A megkérdezettek negyede lehetségesnek tartja, minden tizedik válaszadó pedig azt nyilatkozta, hogy várhatóan bele is vág a közeljövőben egy nyugdíjmegtakarításba. Még többen vannak azonban azok, akiket valamilyen vonzó ajánlat gondolkoztatna el. A többség (a válaszadók 58 százaléka) számára az lenne a legfontosabb, hogy kisebb összegekkel is elkezdhető legyen a takarékoskodás. Emellett a szokásos befektetésekhez képest kedvezőbb hozam is kiemelt szempont, és ugyancsak nagy arányban (57 százalékban) gondolkoztatná el a válaszadókat egy olyan lehetőség, ahol nem kellene minden hónapban fixen befizetni ugyanazt az összeget, lenne kellő rugalmasság a nyugdíjmegtakarításban.

Álmok és valóság egy ábrán

Nyugd\u00edjas sorsok

Forrás: nrc


Ne hagyd ki!